Miénk itt a tér

2024.04.27. 14:30

Zalaegerszeg keleti városkapuja - új lakótelep épül a Berzsenyi utcában

A Zalai Hírlap 1977. február 3-ai lapszáma adta hírül, hogy: „1980-ban valóság lesz abból, amit ma még csak makett ábrázol: újjászületik, városias arcot ölt a zalaegerszegi Berzsenyi utca és a 76-os út városba vezető szakasza közötti terület. Három, egyenként 144 lakást magába foglaló épült alkotja majd a terület központját. A B-1, B-2 és B-3 jelű, tízszintes házakat a Zala megyei Állami Építőipari Vállalat építi, outinord technológiával. A részletes kiviteli terveket idén szeptember 30-ig bocsátja a vállalat rendelkezésére a Középülettervező Intézet, s a tulajdonképpeni építkezés 1978 februárjában kezdődhet meg. 1979-ben az első, majd rá egy esztendőre a másik két épület kerül átadásra.”

Nagy Betti

Az OTP beruházásában készült 9 emeletes, 90 lakásos lakótömb a Berzsenyi utcában, Bakonyi Erzsébet fotója 1978 áprilisában

Fotó: ZH-Archívum

A Zalai Hírlap folyamatosan beszámolt a Berzsenyi utcai lakásépítésekről: „Zalaegerszegen, a 76-os út felüljáró szomszédságában alakulóban az impozáns megjelenésű városkapu. Épül az új városi sportcsarnok és az állami építők munkásszállodája mögött alapozzák az új turistaszállót. A déli oldalon elkészült és beköltöztek a lakók a tanácsi építőipari vállalat kilencvenlakásos épületébe, amelynek folytatásaként kerámiablokkból épül az újabb szárnya. Nem messze már áll az állami építőipari vállalat középmagas épülete, amelyben belső szakipari munkákat végeznek, miközben szerkezetépítés folyik a másodikban.” (Zalai Hírlap, 1979. május 25.)

„Megújul Zalaegerszeg keleti városkapuja: a volt földszintes épületek helyén korszerű lakótelepet épít a Zala megyei Tanácsi Építőipari Vállalat és a Zala megyei Állami Építőipari Vállalat. Ez utóbbi kivitelezésében három, egyenként 146 lakásos épület készül, az elsőt közülük az idén novemberben át is adják. A másodikba jövőre költözhetnek a lakók és a harmadik középmagas épület átadására 1981-ben kerül sor.” (Zalai Hírlap, 1979. október 13.)

Képgalériánkba a Zalai Hírlap archívumából válogattunk fotókat a Berzsenyi utcai építkezésekről.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában