Cyclocross

2023.11.23. 08:30

Világranglista-pontokért dagasztották a sarat a ZKSE kerékpárosai

A debreceni VeloParkban kétnapos cyclocross versenyt rendeztek a közelmúltban, melyen ott voltak a zalaegerszegi Green Zone-ZKSE versenyzői is.

Varga Andor

Endrédi Máté Debrecenben – itt még kilátszott a sárból

Forrás: ZKSE

Fotó: Vigh Attila

Az évszakban, illetve a sportágban sem lepődik meg senki, ha felázott pályán kell versenyezni, a hajdúsági seregszemlén azonban a beszámolók szerint sárból a soknál is több jutott az indulóknak.

A viadal első napján az utánpótlás korosztályoknak, valamint a masters kategóriák tagjainak rendeztek futamokat. Itt az egerszegi színeket Horváth Sándor képviselte egy személyben, aki nagyot küzdve kategóriájában a hetedik helyen végzett.

A szombati erősen felázott pálya másnapra igazi sártengerré változott, nem kis kihívás elé állítva a C2-es besorolású női és férfi viadalok résztvevőit. A helyezésekért értékes világranglista-pontok is jártak, így pedig a mezőnyökben bőven akadtak külföldi kerékpárosok is. Mint például a napi programot indítő női junior versenyben a szlovák Dorota Vijtikovska – az egyetlen versenyző, akit a ZKSE korosztályos válogatottja, Bruchner Regina ezen a napon nem tudott megelőzni. Ám a kemény küzdelemben megszerzett második hely is remek eredmény.

Egész éjszaka, majd nap közben is esett az eső, így jutottak el a programot záró férfi elit futamig, melyben a ZKSE-s Endrédi Máté az 5. helyen (második legjobb magyarként) érkezett célba, és nem mellékesen 10 világranglista-pontot is bezsebelt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában