Hírek

2010.07.07. 08:21

Elítéltek dolgoznak a ZTE Tenisz Klub pályáin

Lendül a kapa, törik a kőkemény salak, a négy elítélt apró lépésenként szántja végig a teniszpályát. Verejtékes munka, de nekik öröm: szabad levegőn lehetnek, ráadásul hasznosan töltik az időt.

Horváth A. Attila

 - Ez a három pálya télen fedett, így a párás levegőtől szinte betonkeménnyé válik a salak. Csak kézi kapálással, csákányozással lehet feltörni, ám e feladatra korábban nem találtunk jelentkezőt, még pénzért sem. Végül a megyei börtön parancsnokától pozitív visszajelzést kaptunk, s azóta is az intézetet hívjuk, ha eljön a talajlazítás ideje - mondja Sárváry Péter. Hozzáteszi: a fogvatartottaktól tudja, hogy szívesen jönnek, sőt, jutalomként és a megbecsülés jeleként élik meg, hogy kinti munkát bíznak rájuk.

Miközben a fogvatartottak kapálják a salakot, a teniszklub gondnoka a talajt simítja, pár nap múlva pedig úthenger egyengeti majd a pályát, ami azután a gyerekek oktatásának helyszíne lesz.

- Nehéz munka, sok a vízhólyag a tenyéren, de a szabad levegő kárpótol. Amióta büntetésünket töltjük, folyamatosan dolgozunk, bent, a műhelyben, az egerszegi temetőkben, a ZTE-focipályán és Hévízen is - válaszol kérdésünkre az egyik elítélt, aki azt is megjegyzi: 18 nap múlva szabadulhat.

Amúgy nem csak a teniszklubban dolgoznak fogvatartottak, a büntetés-végrehajtási intézet évek óta együttműködik például az egerszegi önkormányzattal. A Városgazdálkodási Kft.-nél is jelzik: pozitív tapasztalataik vannak a fogvatartottak munkájáról, a minőséggel és a hozzáállással is elégedettek. Ugyanerről számol be Tombi Lajos alpolgármester: mint mondja, hasznosnak érzi az együttműködést, hiszen a városüzemeltetés több területén is szükség van a fogvatartotti munkára. Ráadásul ez a munkaerő olcsónak számít.

Mint megtudtuk, országosan új program indult a büntetés-végrehajtásban: a fogvatartottaknak, akik úgy érzik, a közösség adósai, lehetőségük nyílik rá, hogy afféle jóvátételként társadalmi munkát vállaljanak. Ezzel bizonyíthatják, hogy képesek a hasznos cselekvésre. E foglalkoztatási módszer eltér a korábbi gyakorlattól, eddig ugyanis szerződéses megbízás alapján végeztek munkát a fogvatartottak. Az új program lehetővé teszi, hogy Zalaegerszegen is bővüljön a bv-intézet és az önkormányzat együttműködése.



Jutalomként, elismerésként élik meg a fogvatartottak

A börtönökben ott a szabad kapacitás, a településeken ott a sok feladat – kézenfekvő, hogy egymásra találjon bv-intézet és önkormányzat. Zalaegerszeg jó példának számít, a megyei börtön fogvatartottai rendszeresen végeznek a közösség számára hasznos munkát, s hamarosan még gyakrabban vesznek majd részt a közterületek csinosításában. A tervek szerint például önkormányzati telkek rendezésében, illegális szemétlerakók felszámolásában vállalnak szerepet egy új program részeként, ráadásul jószolgálati alapon, társadalmi munkában. Úgy tudjuk, az első helyszín a Gébárti-tó melletti kiserdő lesz, s a hónap végén már el is kezdődhet a területrendezés.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!