Állásbörze 2017

2017.04.05. 13:42

Készülnek az állásbörzére

Zalaegerszeg – Jövő kedden nyílik a Zalai Hírlap által szervezett állásbörze a Zalakerámia Sport- és Rendezvénycsarnokban, ahol a munkáltatók között lesz a Bigimp Kft. is.

Zalai Hírlap

Az építő- és asztalosipari fűrészáru előállításával és forgalmazásával foglalkozó cég tulajdonosától, Nagy Lajostól érdeklődtünk, miért tartják fontosnak az állásbörzén történő megjelenést.

– A munkaerőpiaci sajátosságok miatt tartjuk fontosnak az állásbörzén történő jelenlétünket. A tél végével megindultak az építések és a különféle felújítások, ami megtöbbszörözi a mi termékeink iránti igényeket. Ezzel összhangban, a tavaszi fellendülés jegyében szeretnénk újabb munkavállalókat foglalkoztatni, a csapatunk bővítését tervezzük. Szeretnénk olyan munkavállalókat találni, akik a jól erdősült Zala megyében rendelkeznek faanyag-ismerettel, szeretik a fát, vonzódnak a természetes anyagokhoz, és szívesen végeznének olyan jellegű munkát, mint amit egy fakereskedésben vagy fűrészüzemben kell végezni – mondja Nagy Lajos.

A cég tulajdonos vezetője elmondta, hogy a náluk folyó közepesen nehéz fizikai munkához jó munkakörülményeket biztosítanak, az állásbörzén az érdeklődőknek elmondják többek között, hogy megoldott a dolgozóik szállítása, és ha kell, meg is tanítják a munkavállalót a munkakörhöz szükséges ismeretekre.

– Nemcsak a fűrészüzembe keresünk dolgozókat, hanem értékesítési területre, a fakereskedésbe is. Asztalosokat is felvennénk, akik jártasak a faanyag megmunkálásában, de értékesítőként is foglalkoztatnánk őket, mert fontosnak tartjuk, hogy a vásárlóink olyan emberekkel találkozzanak, akik jól ismerik a fát, és szakértelemmel tudják képviselni az általunk forgalmazott termékeket – mondta többek között Nagy Lajos.

Tudjon meg többet Zala megye állásbörzéjéről!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!