Állatvilág

2016.10.02. 14:43

A természetvédelem otthona -Harminc éve működik Fenékpusztán a madártani egyesület gyűrűzőbázisa

Fenékpuszta– A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Balaton-parti madárgyűrűző bázisa 30 éve áll a természetvédelem szolgálatában.

Varga Andor

A jubileumot szombaton ünnepelték meg, a nap során új létesítményeket is avattak, ráadásul zajlottak az idei Európai Madármegfigyelő Napok rendezvényei is.

A madarak (köztük a képen látható barkós cinege pár) iránt szombaton is nagy volt az érdeklődés. A szemben látható Magai Ferenc maga is jubilál az idén: szeptember 2-án volt húsz éve, hogy gyűrűzőként közreműködik Fenékpusztán. A háttérben az egyik újonnan avatott faház látható

 

Az ünnepségen Darázsi Zsolt, az MME zalai helyi csoportjának titkára beszélt a bázis történetének hajnaláról. Elhangzott: a helyet néhai Palkó Sándor találta meg, az elmúlt évtizedekben pedig működésével rengeteg értéket teremtett. Ezek közül a madárgyűrűzés kívánkozik az élre: idén májusig 371 ezer madár kapott itt egyedi azonosítót, és Fenékpuszta ezzel a hazai gyűrűzőhelyek közt a harmadik helyen áll. Óriási a jelentősége az itt folyó ismeretterjesztésnek, környezeti nevelésnek is. A 30 év alatt bőven meghaladta a 300 ezret az itt megfordult turisták száma is, nem beszélve a nyári táborokról. Utóbbiak hasznára kézzel fogható bizonyítékokat is látni lehetett: a rendezvényen az MME-t Halmos Gergő természetvédelmi igazgató, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságot pedig Szinai Péter ökológiai szakreferens képviselte, és mindketten elmondták, hogy gyerekként Fenékpusztán (is) kapták az indíttatást pályájukhoz.

Benke Szabolcs, az MME zalai csoportjának elnöke beszélt a bázis munkájának harmadik pilléréről, a madármentésről is. Kiemelte: szakmai szempontból a madárgyűrűzés jóval fajsúlyosabb tevékenység, hiszen rengeteg értékes adattal járul hozzá a madárvonulás tudományos kutatásához. A sérült és beteg felnőtt madarak illetve a gyámoltalan fiókák ápolása viszont a bázis társadalmi elfogadottságát segíti rendkívüli módon: a legtöbben emiatt ismerik és ismerik el a zalai madarászok munkáját.

A bázis egyébként a Balaton-parton egy 1,5 kilométer hosszú és 150-200 méter széles területen működik, ahol a nemzeti parktól kapott szürke marhákkal folytatott szakszerű legeltetésnek hála mintegy kéttucatnyi védett és fokozottan védett növényfaj is tenyészik. A már elhagyott vasúti állomásépületet bérleményként használják, illetve 9 röpdéjük és kilátójuk mellé adományoknak hála két új faházat is építettek, növelve a gyűrűzőbázis komfortját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!