Állatvilág

2015.09.23. 12:08

Európai Madármegfigyelő Napok Zala megyében

Zalaegerszeg - Idén október 3-án és 4-én rendezik meg az Európai Madármegfigyelő Napokat több zalai helyszínnel.

Varga Andor

A minden évben október első hétvégéjén sorra kerülő, ingyenes program célja kontinentális szintű információgyűjtés a madarak őszi vonulásáról, a nagyközönség bevonásával. Meghirdetett helyszíneken és időpontokban szakemberek várják az érdeklődőket, segítve az eligazodást a természet titkaiban.

A madármegfigyeléshez nélkülözhetetlen a jó távcső Fotó: Orbán Zoltán/MME

Zalában a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület fenékpusztai állomása az egyik helyszín, ahol mindkét napon 9 és 17 óra közt várják az érdeklődőket. A zalavári Kis-Balaton Bemutatóháztól vasárnap 9 órakor túra indul a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság társrendezésében, a vízi világ fokozottan védett részére, itt előzetes bejelentkezés szükséges. A nemzeti park egy munkatársa a Miklósfai-tavaknál is a közönség rendelkezésére áll majd, szintén október 4-én, 10 órától.

A program verseny is Európa országai közt. Aki a két nap során a szervezett kereteken kívül végez madármegfigyelést, az eredményeket küldje el az MME ímélcímére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!