Karácsonyi ketrecesek - Tündér Lala és Lulu gazdit keres

2017. július 17., 19:09 szerző: Zalai Hírlap információ
komment
ZALAEGERSZEG - Tündér Lala és Lulu történetét a Bársonytalp Zala Cicamentő Közösség egyik önkéntese, Koltai Krisztina írta meg. Az alábbiakban ezt olvashatják.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A menhely kutyakarácsonyán láttam őket először. Bizalmatlanul, félrehúzódva kuporogtak a ketrecükben. Anyuka és két kölyök. Készült róluk kép, hirdettük is őket, de... Aztán eljött a február vége, újabb látogatás a menhelyen. A kis hármas még mindig ketrecben. A kölykök mogorvák, simogatásnak esélye sincs. Újabb fotók, újabb hirdetés... Májusra annyi előrelépés történt, hogy egyik fagyasztó tetejéről átkerültek ketrecestül egy másikra, így már kiláthattak az ablakon.

Ekkor döntöttem el: kihozom őket. Jöhettek volna kölykök is hozzám, voltak bőven, de ezt már nem bírtam nézni. Mire visszamentem értük, anyuka gazdisodott, de a két, azóta is morcos, ám immár felnőtt "kölyök" még mindig ott gubbasztott. Felpakoltuk őket és elhoztuk. Pünkösdvasárnap, azaz 6 hónappal az első találkozásunk után.

Ennyi időt töltöttek ketrecben. A fürdőmbe kerültek, mert máshol nincs hely, de nekik fél négyzetméter után már az én (káddal együtt!) 3 négyzetméteres fürdőszobám is maga lehet a mennyország... Eleinte nem is értették, mi történt, meg voltak rettenve. Nekik az a ketrec volt a világegyetem. Mára megszelídültek, simogathatóak és gyönyörűek. Persze eddig is azok voltak, ezért érthetetlen, hogyhogy nem kellettek senkinek. Csak mert kicsit félősek? Ez tényleg akadály? Inkább kihívás kellene hogy legyen!

Tündér Lala, a fehér kandúr hatalmasra nőtt, tekintélyes jószág két pici szépségfolttal a feje búbján. Imád az ember levetett ruháin hemperegni. Lulu, a hugica kisebb termetű és mindene vékony, kecses: a teste, a lábai, a farkincája, a fejecskéje. Szőre olyan sima, fényes, hogy hanyatt esik rajta a fény. Hatalmas, csodálkozó szemekkel nézi az embert, a hirtelen mozdulatokra még elsurran, de az étel reményében dörgölőzik, hízeleg. A tesóval hatalmasakat bandáznak, a zárt ajtó mögül is hallani, ahogy zuhog odabent minden. Játszanak. Ideje volt...

Csődöt mondtunk. Életük legérzékenyebb hat hónapját vettük el tőlük. A kölyökkorukat, amikor játszaniuk kellett volna, kergetőzni, birkózni, fára mászni, bogarakat hajkurászni, megfeküdni minden ágyat és kanapét. Ehelyett annyi hely jutott nekik, ami az egész napos gubbasztáshoz éppen elég. Ó igen, gondoskodtak róluk, volt mit enniük, tisztán tartották őket, de ezért még kár volt világra jönniük. Az ember hagyja megszületni őket, anélkül, hogy tudná, mihez kezdjen velük.

És amikor ráébred, hogy nem kellenek senkinek, kidobja őket vagy bedugja a menhelyre. Mert ott jó világ van, ugye. Csak épp hely nincs. Ketrecek vannak, melyekből két kiút létezik: a gazdisodás vagy a halál. De mit is érdekli ez azt, aki lepasszolja az állatát oda, majd hátra se nézve távozik. Oldja meg más, ő mossa kezeit. Ha már Istent játszunk, nem lehetne a hatalmunkat arra fordítani, hogy elejét vegyük ennek? Megvan rá a megoldás: ivartalanításnak hívják.

Lala és Lulu. Elnézem őket, már kezdik kinőni a fürdőt, és nem fér a fejembe, hogyan fértek el egyáltalán abban a ketrecben? Hogyhogy nem bolondultak meg? Hihetetlen, mennyit képesek eltűrni értünk, miattunk. Tőlem ennyire futotta. Kihoztam őket, de itt megáll a tudományom. Nem maradhatnak nálam.

Lulu és Lala. Ők ketten a jin és a jang...
Fotó: Koltai Krisztina

Nem mintha nem nőttek volna a szívemhez, de tér kell nekik. Nagyobb tér, mint a fürdőm. Megszülettek valamiért, életben maradtak, kell hát lennie valakinek, aki pont rájuk vár. Itt van valahol. Valamelyikünknek a valakije. Csak meg kell találniuk egymást. Nem ígértem nekik szuper gazdit, hiszen nem ígérhetek olyat, amire nincs kihatásom, csak azt ígértem meg nekik, hogy együtt fognak maradni. Ha nem kellenek így, kettesben senkinek, majd kitalálunk valamit, de egymást nem fogják elveszíteni.

A két testvér az ébenfa és az elefántcsont tökéletes harmóniája

Hat hónapot vettünk el az életükből, az egyetlen biztos pontot, a testvért, nem vesszük el tőlük! És ez nem kívánság, hanem feltétel. Ne jöjjön senki azzal, hogy neki csak a fehér kell. Tudjuk, hogy a fehér divatos szín macskában, a fekete meg nem az. De ahogy zongorát se kapni csak fehér billentyűkkel, ők is kizárólag együtt vihetők el.

Ők ketten a jin és a jang, vagy ahogy Paul McCartney és Stevie Wonder megénekelte: az ébenfa és az elefántcsont tökéletes harmóniája.

Aki szeretné Lulut és Lalát örökbe fogadni, hívja a 06/30/3383779-es számot.

 

Zalai Hírlap információ

2017. július 17., 19:09 szerző: Zalai Hírlap információ

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...