Állatvilág

2016.06.22. 19:40

Kevés lakott fészek, viszonylag sok fióka - Csak két kisgólyát sikerült szerdán örökbe adni

A tavalyinál jóval kevesebb a lakott fészek - sajnos ez az Észak-Zalában szerdán lezajlott gólyagyűrűzés legfontosabb tapasztalata.

Varga Andor

Darázsi Zsolt, a madártani egyesület zalai titkára elmondta: Türjén, Batykon, Pakodon, Kemendolláron nem találtak lakott fészket, de a hat bagodi gólyaotthonból is csak kettőben élnek madarak.

- A fiókaátlag ugyanakkor nem rossz, a legtöbb szülőpár 3-4 utódot nevel, de ez a fogyást önmagában nem tudja ellensúlyozni - folytatta a madarász, hozzátéve: a magas fiókaszám nem jött jól abból a szempontból, hogy a fenékpusztai bázisukon nevelt nyolc idei gólyából így tegnap csak kettőt tudtak örökbe adni. Mert az idegen fiókákat legfeljebb kettő saját mellé szabad a fészekbe rakni.


A zalai gólyagyűrűzésnek - mint minden évben - lesz még dél-zalai fordulója is, ez egy hét múlva, június 30-án esedékes, kezdés reggel 8 órakor Miklósfán. Remélik, ott találnak elegendő befogadó családot, de ha nem a madarászoknak arra is van terve:

- Nem probléma, hogy egy-két fiókát felneveljünk Fenékpusztán, de nagyon kell vigyázni, hogy a madarakat megfelelően elvadítsuk. Ha nagyon hozzászoknak az emberhez, kirepülésük után nem lehetnek hosszú életűek...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!