Állatvilág

2015.07.10. 16:45

Struccok az állatsimogatóban (fotókkal)

-Vigyázzon a kamerára, mert lehet, hogy hozzá kapnak. Minden érdekli őket ami csillog – mondja Kovács Zoltán az egerszegi állatsimogató tulajdonosa, amikor új szerzeményeit, a két fiatal struccot bemutatja.

Győrffy István

Az óriás madarak egy pillanatra sem állnak meg, nagyon érdekeljük őket, ahogy a karámjukba lépünk. Zoltán takarmányt önt az etetőjükbe egy kannából, de az edényt egyelőre jobban akarják, mint az élelmet, el is szeretnék venni Zoli kezéből. Az egyik óriás meg engem pécéz ki, az órám csillogása hívta fel a figyelmét.

-A struccokat egy olasz cirkusztól vásároltuk meg, ott szerepeltek a műsorban, akadályokat ugrottak, úgy tudom simán vitték a száztíz centis magasságot.  Meg kellett magasítani, erősíteni a kertet, hogy ne lepjék meg a látogatókat, mert a rúgásaik is hatalmasak.

Testközelből érzékeli igazán az ember, hogy milyen nagyok is valójában a struccok, a fejük, ha kinyújtják a nyakukat, jóval fölénk magasodik. Amúgy abrak takarmányt fogyasztanak és rengeteg zöldet esznek meg. Az állatsimogatóba került  struccok egy évesek és jó egy mázsát nyomnak már, de legalább még harminc kilót felszednek, amire teljesen kifejlődnek.

-Mi lesz velük télen? – kérdem Zoltánt, mert hát ők mégis csak forró éghajlatról származnak.

-A lovak mellett lesz az istállójuk, amit szigetelünk a hideg ellen. A lovak testmelege elég lesz számukra is fűtésnek. Egyébként egyáltalán nem kényes állatok. Reméljük hamarosan a gyermekek kedvenceivé válnak – válaszolja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!