Bak

2016.12.13. 18:25

A karácsonyi ünnepkör népszokásai

Bak - Luca napi adventi karácsonyváró rendezvényre várta a falu lakóit a Baki Pántlika Néptáncegyüttes vasárnap a Faluházba.

Civil Tudósítónktól

A telt házas program az óvodások, kisiskolás gyermekek és az ifjúsági csoport tagjainak közös műsorával kezdődött, melyben megelevenedtek a Luca napi népszokások. Az iskolás fiúk Luca széket faragtak, majd a lánykák pogácsába sütött nevekkel jósolták meg majdani párjukat.

A vasárnapi műsor egy pillanata. Az együttesek tagjai és vendégeik együtt készültek az ünnepre Fotó: Gombos Zsófia

A nagyobbak által megelevenített karácsonyi népszokások, a betlehemezés és a regölés után a műsort záró tánc végén minden szereplő együtt kívánt békés, boldog karácsonyt a megjelenteknek.

A délután folytatásaként a gyerekek szüleikkel közösen Luca-búzát vetettek a karácsonyi ünnepi asztalokhoz és mézeskalácsot díszítettek. A FaluTéka Ifjúsági Értékőrző csoport tagjai pedig mákos gubával kedveskedtek a jelenlévőknek, felidézve a hagyományos paraszti karácsonyi ételt. Így készültek az együttes tagjai és vendégeik az év legszebb ünnepére.

Baloghné Bacsa Ibolya

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!