Bak

2016.12.26. 16:40

Nyolc település közös hivatala

Bak, Sárhida - Közös hivatalt hozott létre nyolc önkormányzat, tájékoztatta lapunkat Mázsa Ferenc, Sárhida polgármestere.

Zalai Hírlap

Szoros kapocsként már a múltban is összekötő közös érdekek ismételt felismerése és továbbgondolása révén jutottak el az egykori Válickavölgye és Térsége Többcélú Területfejlesztési és Idegenforgalmi Társulást alkotó 11 település közül most nyolcan addig, hogy önkormányzati feladataik jövőbeni hatékony elvégzése érdekében közös hivatalt hoznak létre, fogalmazott Mázsa Ferenc, Sárhida polgármestere.

A megállapodás aláírói jobbról balra: Pappné Varga Angéla aljegyző, Lendvai Miklós bocföldei, Molnár Károly baki, Béres László baktüttösi, Horváth Zoltán tófeji polgármester, Császár László jegyző, Gombos Antal Csaba zalatárnoki, Gál Lászlóné pusztaedericsi és Mázsa Ferenc sárhidai polgármester. A képről hiányzik Káli Lajos, Szentkozmadombja polgármestere Fotó: sárhidai önkormányzat

- A december 20-án tartott együttes ülésen Bak, Bocfölde, Sárhida, Tófej, Baktüttös, Pusztaederics, Zalatárnok és Szentkozmadombja községek önkormányzati képviselő-testületei a Zala megyei kormánymegbízott kijelölő döntése alapján elfogadták a Baki Közös Önkormányzati Hivatal működési alapdokumentumait, így 2017. január 1. napjától a Baki Közös Önkormányzati Hivatal látja el valamennyi említett önkormányzat hivatali feladatait - adott tájékoztatást a döntésről Császár László, a leendő hivatal jegyzője.

Jövő év elejétől a baki székhelyen kívül - a korábban már működő bocföldei, valamint sárhidai kirendeltség mellett - Tófejen és Zalatárnokon is önálló kirendeltséget fog működtetni a Baki Közös Önkormányzati Hivatal. Az együttes ülésen konszenzussal hozott döntéseket megelőző folyamat része volt a kormánymegbízott december 14-én hozott döntése, amellyel Tófej, Baktüttös, Pusztaederics, Zalatárnok és Szentkozmadombja községek önkormányzatai hivatali ügyeinek intézésével a Baki Közös Önkormányzati Hivatalt jelölte ki.

Az önkormányzatok a rendelkezésükre álló hat nap alatt állapodtak meg a hivatal működtetésére, szervezeti felépítésére, vezetésére vonatkozó kérdésekről. Az így létrejött közös hivatal szolgálja ki Zala megyében a legtöbb embert - a városi székhelyű hivatalokat leszámítva -, ugyanis 5554 fő ügyeit intézi, közölte a közös hivatal jegyzője.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!