Balatongyörök

2017.02.28. 13:12

Tudás és kikapcsolódás

Balatongyörök – Művelődnek, kirándulnak, kikapcsolódnak, beszélgetnek a Társas-kör tagjai. Rendszeresen találkoznak csütörtöki ötórai teára, s egy-egy szakterület jeles képviselője tart előadást számukra. Legutóbb fizikai kísérleteket láthattak Farkas László fizikatanár jóvoltából.

Keszey Ágnes

Három éve gondolkoztak el a helyiek, milyen jó lenne rendszeresen találkozni, beszélgetni. Így alakult meg a Társas-kör, melynek rendezvényeire a fiatal felnőttektől az idősebb korosztályig várnak mindenkit, s nem csak a balatongyörökieket.

- Minden második csütörtökön ötórai teára gyűlünk össze. Az egy – másfél órás előadás után lehet kérdezni, beszélgetni. A témakörök változatosak: volt már csillagászat, vallástörténet, egészségügyi témák. Mindenkit más érdekel,  az a célunk, hogy mindenki találjon kedvére való témát. Van egy szűk mag: 10- 15 fő, ők állandóan itt vannak, a közönség többi része pedig témától függően – mesélt a találkozókról Tóthné Takács Magdolna, a Társas-kör vezetője. Gyakorta kirándulnak is: legelső programjuk  az újév napján  indított pezsgős túra volt, melyet azóta is minden évben  megismételnek. Ellátogatnak más települések rendezvényeire, kiállításokra, jártak  már a zalaszántói sztúpánál és a Szent György-hegyen  kápolnatúrán. Márciusban Balatongyörök polgármestere mutatja  be az idei terveket,  az azt követő programjukon  természetgyógyászati előadásra várják az érdeklődőket.

Az előadó fizikában élenjáró gimnazista tanítványa Beck Brandon- vele később közös kísérletet is bemutattak, Tóthné Takács Magdolna és Farkas László a Társas-kör múlt csütörtöki  rendezvényén a művelődési házban Fotó: A szerző

Múlt csütörtökön pedig  Játékos fizika címmel mutatott be levegővel kapcsolatos kísérleteket a keszthelyi gimnázium fizikatanára.

- Ez egy olyan anyag, amit mindenki ismer, de mégsem ismer mindenki igazán. Sok kísérlet van ezzel kapcsolatosan: a látvány és a fizikai tartalom együtt érdekes – emelte ki Farkas László.

Az érdeklődők láthatták például, hogy lufit nem csak fújással, hanem szívással is lehet gömbölyíteni, vagy hogyan lehet szintén a vákum segítségével hatalmasra növelni pillecukrot és négercsókot. A vidám pillanatokat eredményező bemutatók persze nem a viccelődésről szólnak.

- Az ilyen kísérletekkel sok diákot meg lehet nyerni. A fizikában az a szép, hogy a körülöttünk lévő világ, a mindennapokban használt technikai vívmányok működését ez a tudományág tudja legjobban megmagyarázni. Ez nagyon sok gyerekben felkelti az érdeklődést a fizika iránt- szólt tapasztalatairól Farkas László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!