Bázakerettye

2016.12.11. 14:45

Csendes évet zárhatnak - A települési központ kialakítását nevezték meg prioritásként

Bázakerettye - Nyitott kapukat döngettek azok a helybéliek, akik a közelmúltban megtartott közmeghallgatáson kéréseket fogalmaztak meg az önkormányzat felé.

Gyuricza Ferenc

Az elhangzott javaslatok és felvetések többségével ugyanis nemcsak egyet értett a település vezetősége, de bizonyos előkészületi lépéseket meg is tettek már azok megvalósítása érdekében. Ilyen volt egyebek mellett a kerettyei településrész ravatalozójának bővítése, valamint a közterületek hatékonyabb gondozása.

A közmeghallgatást mind a bázai, mind pedig a kerettyei községrészben az elmúlt évek mértékéhez hasonló, viszonylag gyér érdeklődés kísérte. A község polgármestere, Iványi László ennek ellenére részletes beszámolót tartott a település gazdálkodásáról, illetve a lassan záruló év eseményeiről és eredményeiről. Elmondása szerint csendes évet tudhatnak maguk mögött, hiszen egyrészt sem intézményi, sem közigazgatási változások nem történetek - ezek, például az iskola állami átvétele, a körjegyzőségek átalakítása, a járások kialakítása már korábban befejeződtek -, de pályázati lehetőségek sem akadtak, hiszen a korábbi uniós tervezési ciklus már kifutott, az új elindulása pedig jelenleg még várat magára.

Itt még dolgoznak az olajosok. A faluközpont melletti felszámolt iparterületeket azonban birtokba venné az önkormányzat Fotó: Gyuricza Ferenc

Fejlesztési elképzelése természetesen bőven lenne a településnek, Iványi László elmondása szerint az egyik prioritás a települési központ kialakítása és rendezése lenne, ez olyan területeket is érintene, amelyek jelenleg MOL tulajdonban vannak. Az önkormányzat a felszámolt iparterületeket azonban parkosítani szeretné, hiszen annak közelében található többek között a kisvasút nyomvonala, illetve a turisták által szintén kedvelt kerékpárút is. Az érintett területek átvételére történtek már adminisztratív lépések, a folyamat lezárása azonban továbbra is várat magára.

A közmunka programot is folytatni szeretnék, hiszen elsősorban ennek köszönhetően sikerült rendben tartani a közterületeket, ugyanakkor minél előbb megoldást kell találniuk egyes veszélyes fák kivágására. A polgármester elmondása szerint Bázakerettye az egyik legszebben fásított település a megyében, ám ez problémákat is generál, hiszen egy előzetes felmérés alapján körülbelül száz olyan fa található a település belterületén, melyek mára már elöregedtek. Többségük épületek és villanyvezetékek közvetlen közelében, így kivágásuk komoly szakértelmet és felszerelést igényel.

A polgármesteri beszámolóhoz kapcsolódóan több kérés is elhangzott. A már említettek mellett urnafal kialakítását kérték, illetve egy állattartó teleppel szemben merültek fel észrevételek, az onnan áradó kellemetlen szagokat a lakók egy része zavarónak találja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!