Csipkecsodák művészete

A csipkekészítés „izzasztó”, aprólékos munka. Nagyon kell koncentrálni a vékony szálú anyag megmunkálásánál, a beszéd elvonná a figyelmet. Ezt mesélték mosolygós édesanyák és nagymamák az intézményt betöltő nesztelenség okáról. A csipkeverés művészetének hódolnak a hét elejétől egészen a végéig az asszonyok, az immár huszonkilencedik alkalommal megrendezett Magyar Csipkehét jóvoltából. A nyári, szakmai továbbképzéseket a Magyar Csipkekészítők Egyesülete szervezi tagjainak: minden évben, az ország különböző részein. A megannyi magyar tájegység csipkeverő asszonyait magába „tömörítő” közösség először látogatott Bázakerettyére.

– A magyar csipkekultúra felkutatása, megörökítése és továbbadása az elsődleges célunk – árulta el Vonsik Zsuzsanna, az egyesület elnöke. – A nyári képzéseinkről szól a Magyar Csipkehét, amelynek mindig van egy fő irányvonala. Ennek keretében általában egy adott csipketípus készítését sajátítjuk el, illetve, akik már eleve művelik, tán még jobban elmélyednek benne. A Kárpát-medencében huszonhárom féle csipke létezik – folytatta Vonsik Zsuzsanna. – Egyik-másik tagunk mindegyiket el tudja készíteni... Sárközi csipke, vagy az úri hímzéshez kapcsolódó fémcsipke, sokác csipke korábban már szerepelt a nyári oktatásaink középpontjában. Most, közkívánatra, a Hunnia csipke verését gyakoroljuk, ami korántsem könnyű feladat – mosolygott a Magyar Csipkekészítők Egyesületének elnöke.

Ugyan sokatmondó a Hunnia név, utal a magyar származásra, de milyen is az effajta csipke? Erre Fáyné Tornóczky Judit, az egyik oktató válaszolt, akinek családi kötődése van e csipketípushoz.

– Vert csipkéről van szó a Hunnia esetében – jelezte Judit. – Jellegzetességei közé tartozik a szabad szálvezetés, továbbá, hogy az alaprajzon nem jelölik ki a tűpontokat, az úgynevezett letűzések a rajz vonalán kívül vannak. A motívumok szélén mindig egy vastagabb szál halad. Illetve, ami szintén kuriózum ez esetben, hogy alapvetően nagyon vékony szálú csipkéről van szó. Végig vigyázni kell, nehogy elszakadjon – összegezte. Judit megjegyezte: férje nagymamája, Fáy Aladárné teremtette meg ezt a csipketípust a 20. század elején. Mielőtt kidolgozta volna a magyaros motívumokkal teli csipke-technikáját, sokat kísérletezett a különböző formákkal és más kézműves tevékenységekkel, köztük a matyó hímzéssel, vagy a somogyi pásztorfaragással is.

– Az országban alig félszázan tudnak Hunnia csipkét készíteni – fűzte hozzá Judit. – Rendszeresen mindösszesen tízen készítik. Nem bonyolult dologról, csak időigényes.

Kitartásból nincs hiány a csipkekészítőknél. A képzésen együtt tanulnak a haladók és a kezdők.

A megyeszékhelyi Pacsai Gézáné Marika másfél évtizede szeretett bele a csipkeverésbe a Gébárti Kézművesek Házában.

– Megismerkedtem anno a varrott, csomózott, kötött és horgolt csipkekészítéssel is, mégis a „vert” áll hozzám legközelebb – így Pacsainé Marika. – Olyan egyszerű, nézze csak – mutatta a hölgy. – A két orsót kell cserélgetni, amire a cérnát tekertük, majd a szálakat egymásra kell hajtani. Nem is bonyolult, ugye? – nevetett Marika.

Azért a Hunnia csipke készítése azoknak sem könnyű, akik jó pár esztendeje kézműveskednek. A pákai Rikli Katalin a csipkehéten mélyedt el e technikában.

– Egy virág készítésével próbálkozom – árulta el Katalin. – Legnagyobb nehézséget a cérnaszálak keresztezése okozza. Nagyon vékonyak, sűrű az elhelyezésük. Nagy figyelmet igényel a munka.

Nem véletlenül értékesek a vert csipkéjű textíliák, viseletek, díszek. Egy pici motívum több napig készül. A csipkehét egyik résztvevője tarsoly készítésébe kezdett. Bár naponta dolgozik rajta, egy évbe is beletelik, amire az apró motívumok egészet alkotnak...