Becsehely

2017.04.18. 12:20

Várják a bormintákat Becsehelyen

Idén első alkalommal a helyi borok mellett, más települések borait is be lehet nevezni a falu szombati, azaz április 22-ei borversenyére.

Pásztor András

Mint azt Németh Géza polgármester elmondta: elsősorban a dél-zalai térségből várnak borokat, azért, hogy még inkább kiszélesítsék a rendezvényt.

– A mintákat – kettő palackot – április 18-20. között 20 óráig lehet leadni a becsehelyi faluházban, ugyanakkor a helyi borokért továbbra is a borospincékhez mennek majd a mintákat begyűjtő bizottságok – árulta el a polgármester. – A bírálat a 20 pontos rendszer alapján történik, a szakértőkből álló zsűri arany, ezüst, bronz és oklevél minősítéseket oszt ki. Mindemellett idén is megválasztják a falu borát.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre április 22-én, azaz szombaton 19.30 órakor kerül sor a faluházban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!