Belföld

2010.01.14. 10:54

Részleges köztéri cigielvonás - Akár 30 ezerbe is kerülhet az utcai bagó

Akár háromtól húszezer forintig terjedő helyszíni bírságot is fizethet, aki megszegi a Balaton-parti városban ez évtől hatályba lépett közterületi dohányzási tilalmat. Szabálysértés esetén még több, harmincezer forint is lehet a büntetés.

Sámel József

- A közterületeken való dohányzás nem jelent kirívó problémát, ám ennek módját is szabályozta, keretek közé szorította az önkormányzat - fogalmazott Péter Zoltán, a közterület-felügyelők vezetője, elárulva: polgárbarát módon nem a szankcionálásra helyezik a hangsúlyt. Teszik ezt a rend érdekében s azértis, hogy az érintettek megértsék a szabály céljait, s persze ne vegyék molesztálásnak az esetleges figyelmeztetést.

- Természetesen, ha visszatérő kuncsafttal találkozunk, vagy valaki nem fogad szót, az más megítélés alá esik - tette hozzá.

Kollégáival, Havelka Antallal és Végh Ferenccel e szavakat követően körútra indultunk a városközpontban, az utcai aktív dohányosokra koncentrálva. Arra is keresve a választ, hogy tudnak-e, hallottak-e az érintettek a tiltó rendeletről. A felügyelők elsőként egy fiatal hölgyet figyelmeztettek, aki nem dobta el ugyan a cigarettát, hanem inkább a közeli mellékutcában folytatta a dohányzást. Persze nem ő volt az egyedüli bagós ezen a napon.

- Ösztönszerűen működik ez nálam, kiszállok az autóból és automatikusan rágyújtok - mondta a Goldmark művelődési központ előtt a figyelmeztetés után Sabján Csaba, bevallva: nem tud a rendeletről. - Legközelebb odafigyelek, hogy hol cigarettázok - ígérte. - Lehet, hogy tőlem ez kissé furán hangzik, de jó ötletnek tartom a tiltást.

Bár szintén dohányzott, hasonlóképpen vélekedett egy sétálóutcát takarító férfi is. Azt mondta, naponta szembesül azzal, hogy milyen sok az utcán a csikk, s azok többségét a fiatalok, diákok dobálják el. Ezzel újabb problémára mutatott rá.

- Ők nem rendelkeznek saját keresettel, figyelmeztetni tudjuk őket, büntetni nem - mondta Végh Ferenc. - S persze megkérni őket, hogy vegyék fel a csikket a földrőlés dobják a tartóba, melyből meglehetősen sok található városszerte. A rendelettől azt is várjuk, hogy kevesebb lesz az eldobott csikk, vagyis a szemét a frekventált helyeken, így a sétálóutcában.

 Reménykednek ebben a vendéglátósok is, akiket egyébiránt nem érint hátrányosan a rendelet, mivel a tilalmat tekintve kivételt képeznek a kiülős részek, a teraszok, még akkor is, ha azok éppenséggel intézmények közelében vannak.

- Mi példáula Goldmark-házban működünk, melynek közvetlen körzetében elvileg nem lehetne dohányozni. Viszont ha a vendég kiül a teraszunkra és ott gyújt rá, minden további nélkül megteheti - fogalmazott Pliskó József, az egyik sétálóut-cai cukrászda üzemeltetője. - Amúgy nem dohányzó emberként, s kávézó üzemeltetőjeként is jó ötletnek tartom a dohányzás közterületeken történő megtiltását, mégpedig több szempontból is. Mondom ezt annak ellenére, hogy nem tehetem meg, hogy teljes mértékben kitiltsam az üzletből a cigarettázókat. Úgy gondolom, szabályból nagyon sok van, a betartatásuk viszont nem minden esetben sikeres.

- Ahogy a többi szabályozás, úgy a dohányzási tilalom betartatása sem könnyű, ráadásul csak hárman látjuk el a közterületi rendeletek betartásával járó feladatokat. A munkaidőnk lejárta után senki nem ellenőriz, ez Keszthelyen inkább a szezonban okozhat problémát - mondta válaszként Végh Ferenc és Havelka Antal.

- Akik olyan településről érkeznek, ahol szintén van hasonló tilalom, azoknál nem hiszem, hogy különösebb problémát okoz a szigor. De biztosan lesz olyan személy, aki idegenkedve fogadja majd a keszthelyi szabályt - vélekedett Pliskó József.

Ha lesz is idegenkedő, kijelenthetjük, hogy a célok jók. Kérdések azonban felmerülnek. Például, hogy a vendégek honnan szereznek tudomást arról, hogy létezik a közterületi dohányzást nem engedő rendelet. S persze helyismeret nélkül honnan tud(hat)ják, hogy melyik épület működik intézményként. Táblák ugyanis nem jelzik a tilalmat. Felvetettük: egyszerűbb és a jelenleginél egyértelműbb lenne a rendelet, ha pontosan behatárolná a tiltott övezeteket , azaz a város frekventált közterületeit alapul véve tiltaná a dohányzást.

- A bevezetés általános célja az volt, hogy a passzív dohányzás káros hatásaitól minél jobban óvjuk a nemdohányzókat, kiemelten a gyerekeket. Szem előtt tartva, hogy ne a rossz példát lássák maguk körül, s bízva abban, hogy magatartásformáló hatással is bír. Természetesen a közterületek tisztaságának megóvása is lényeges szempont volt - sorolta a célokat Pálinkás Róbert alpolgármester, akitől megtudtuk: a rendeletalkotás során a képviselő-testület megvizsgálta más városok szabályozási gyakorlatát. Kiderült, az országban egyaránt akadnak a keszthelyinél szigorúbb és enyhébb települési szabályozások. De mindenütt a megelőzés a cél.

- Nem a bírságolás a lényeg, a közterület-felügyelők sem egyből büntetéssel indítanak. Reményre ad okot, hogy a közterületi alkoholfogyasztási tilalommal kapcsolatban sem volt szükség jelentős bírságokra, mégis elérte hatását. A dohányzással kapcsolatos rendelet ismertetése céljából híradások, cikkek jelentek meg, s úgy tudom, hogy a megjelenő turisztikai kiadványokban szintén szerepel majd a dohányzás tilalma, azért is, mert az egészségesebb városi környezet pozitívumot jelenthet a turisták számára. Keszthelyen a változtatás, szigorítás egyelőre még nincs napirenden, előbb a tilalom bevezetésének hatásait, tapasztalatait kell látni, aztán érdemes csak módosítani a részleteket.

Szerzők: Sámel József, Temesi Hilda

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!