2011.05.30. 14:33
Magyarországot is elérte? Eddig nyolc betegnél vetődött fel a hasmenésjárvány gyanúja
Hétfőig nyolc olyan beteget jelentettek az Országos Epidemiológiai Központban (OEK), akinél felvetődött a németországi hasmenésjárvány gyanúja - jelentette be Szabó Enikő helyettes országos tiszti főorvos hétfőn budapesti sajtótájékoztatón.
Elmondása szerint a nyolcból öt minta negatív lett, három esetben még nincsenek meg a mikrobiológiai vizsgálatok eredményei. Hozzátette: a betegeknek csak hasmenéses tüneteik vannak, szövődményeik nincsenek. Mindannyian otthon vannak, kórházi ápolásukra nincs szükség.
A nyolc magyarországi kólibaktérium-gyanús beteg nem állt kapcsolatban egymással, tehát nem egymást fertőzték meg. Valamennyien Németországban tartózkodtak a közelmúltban, illetve gyanús terméket fogyasztottak.
Szabó Enikő ezúttal is felhívta a figyelmet a rendszeres kézmosás fontosságára, továbbá arra, hogy a zöldségféléket fogyasztás előtt nem elegendő alaposan megmosni, meg is kell hámozni.
A helyettes tiszti főorvos arra is kitért, hogy hétfőn az uniós szakemberek telefonos konferenciát tartanak, és megosztják legfrissebb információikat a járványról.
Kérdésre válaszolva elmondta, hogy még Németországban sem tudták teljes bizonyossággal azonosítani azt a zöldséget, amely a fertőzést okozta.
Melles Márta, az OEK főigazgató főorvosa kiemelte: a baktérium kis mennyiségben is súlyos fertőzést okoz. Mint mondta, az első tünet a hasmenés, és később láz is kíséri. Sokszor a beteg már jobban érzi magát, amikor kiderül, hogy szövődményként veseelégtelenség alakult ki.
Németországban tizenkettőre emelkedett a hasmenésjárvány áldozatainak száma, és hétfő délutáni adatok szerint eddig több mint 1200 beteget, illetve gyanús esetet regisztráltak. Az egyetlen apró, derűlátásra okot adó jel, hogy az egészségügyi hatóságok szerint a hétvégén csekély mértékben lassult a fertőzés terjedésének üteme.
Mostanáig Németország mellett Svédországból, Dániából, Hollandiából, Nagy-Britanniából és Franciaországból is jelentettek megbetegedést. Ezeken kívül több országban, például Ausztriában számos zöldséget vontak vissza a boltokból, valamint semmisítettek meg.
Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter hétfő reggel úgy nyilatkozott: valamennyi spanyol eredetű friss élelmiszert ellenőrizték Magyarországon, és nem találtak köztük fertőzöttet.
Európán kívül is terjed a hasmenésjárvány
Németországon, sőt már Európán kívül is terjed a veszedelmes EHEC-baktérium. Hétfői hír szerint három amerikai állampolgárt is megbetegített a kórokozó; korábban mindhárman Németországban jártak.
Az Európai Bizottság adatai szerint Svédországban eddig 30 megbetegedést jegyeztek föl, közülük 13 személynél súlyos veseelégtelenség lépett fel. Dániában 11 ember fertőződött meg EHEC-baktériumtól, ebből ötnek veseműködési zavarai vannak. Nagy-Britanniában három, Ausztriában kettő, Hollandiában egy fertőzöttről tudnak.
Az Európai Bizottság legkésőbb szerdára várja az eredményét annak a vizsgálatnak, amelyet az EHEC-bélbaktérium okozta hasmenésjárvány kiindulópontjának vélt két spanyolországi agrártelepen végeznek - közölte egy EU-illetékes Brüsszelben. Az almeríai és málagai gazdaságban már pénteken talaj-, víz- és termékmintákat vettek, azóta egyetlen uborka sem hagyta el a telepeket.
Az EHEC-baktérium utoljára öt évvel ezelőtt bukkant fel Európában - emlékeztetett az uniós szakember, aki dicsérte a németeket. Az ottani hatóságok ugyanis hamar rájöttek, hogy a kórokozó nem húsban vagy tejben rejtőzik, így gyorsan ki tudták zárni a zöldségfélék mellett szóba jöhető egyéb veszélyforrásokat.
Az EHEC-baktérium diagnosztizálása hagyományos módszerrel akár hét napot is igénybe vehet. Egy római laboratóriumban, amely az Escherichia coli baktériumot kutatja, most azon fáradoznak, hogy gyorsabb módszert dolgozzanak ki.