A karitatív szervezetek és a menekültellátás - A kialakult helyzet nem jó senkinek, de az elesetteket segíteni kell

Ezt Baracskai Józsefné, a Magyar Vöröskereszt Zala Megyei Szervezetének elnöke mondta lapunknak a menekültválság kapcsán. A humanitárius szervezetek már a menekülthullám első napjaitól kezdve részt vesznek a migránsok ellátásában. Három szervezet, a Magyar Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat és a Református Szeretetszolgálat képviselőjét kérdeztük munkájukról, benyomásaikról.

A Vöröskereszt kaposvári szervezetének önkéntesei, Sánta Éva és Hegedűsné Felső Ildikó vizet osztanak a zákányi vasútállomáson. A menekültek nem csak vizet kaptak, hanem élelmiszert is (Fotó: Szakony Attila)

– A megyei irányító törzs már az első napon felkért minket arra, hogy mint a legnagyobb és a legrégebbi humanitárius szervezet, vegyünk részt mi is a menekültellátásban – bocsátotta előre a Vöröskereszt megyei elnöke. – Az elv egyébként az, hogy a Vöröskereszt egységes szervezet, tehát a menekülthullámmal nem terhelt megyékből is csoportosítanak át segítőket a kritikus helyekre, így hozzánk is, és viszont, ez kölcsönös együttműködés.

– Én ezt nagyon jó megoldásnak tartom, ennek köszönhetően a Veszprém megyei kollégák már voltak is Letenyén, ahol 24 órás ügyeletet adtak – folytatta Baracskai Józsefné. – Az országos központ minden szükséges segítséget megad a menekültellátáshoz, így például most kapunk egy autót, ugyanis bár van járműparkunk, meglévő autóink szociális feladatokat is ellátnak, ezért nehezen tudjuk őket nélkülözni, ami gondot okoz majd, ha elhúzódik a menekültválság. Ezért Nagykanizsára kértünk egy mikrobuszt, mely 9 fő, illetve a menekültellátáshoz szükséges egyéb dolgok (élelmiszer, ásványvíz, meleg ruhák, takarók) szállítására alkalmas. Ez nagy segítség, hiszen egyelőre nem rendelkezünk a dél-zalai városban olyan üres épületrésszel, amit raktárként használhatnánk.

Ruhaválogatás a máltaiaknál Nagykanizsán, b-j: Bleszák József Zoltán, Szabó Istvánné, Horváth Erzsébet és Kovács Józsefné. A Máltai helyi munkatársai a krízis első napján dolgoztak Gyékényesnél (Fotó: Szakony Attila)

Baracskai Józsefné hozzátette: ahogy említette, munkatársai jelenleg Nagykanizsa és Letenye állomáshelyen dolgoznak, ahol biztosítják a menekültellátást és a szükséges elsősegélynyújtást.

– A saját munkatársakból és önkéntesekből álló stáb 12 órás váltásban dolgozik, tehát folyamatosan jelen vagyunk az egyes helyszíneken – folytatta. – Újdonságként jelentkezik munkánkban a menekültek pszichoszociális ellátása, úgy érzékeljük, erre egyre nagyobb igény mutatkozik. Ugyanis, növekvő számban érkeznek családok, a hideg idő miatt sok a lázas, beteg menekült, esetükben azt gondolom, még hangsúlyosabban szerepet kap a mentális segítségnyújtás.

A megyei elnök azt is elárulta: amennyiben sikerül Nagykanizsán egy raktárt kialakítaniuk, ott azonnal rendelkezésre állhat 100-120 zsáknyi ruha, amellyel elsősorban a gyermekeket és a családokat tudják támogatni.

– Hogyan érint engem, személyesen a menekülthelyzet? – kérdezett vissza végül. – Negyven éve dolgozom a Vöröskeresztnél, 18 éve megyei igazgatóként. Átéltem a romániai forradalmat is, s akkor boldog voltam, mert láttam, hogy mi lesz a forradalom „eredménye”. Aztán következett a délszláv válság, és szintén jöttek menekültek, akiknek mi akkor is segítettünk, az emberek pedig hálásak voltak. A mostani kataklizma viszont minden eddiginél nagyobb. És ez, bevallom, engem is elgondolkoztat. Sok pozitívumot kapunk a menekültektől, akiken segítünk, de most nem látom, hogy mi lesz ennek a vége. Abban azonban biztos vagyok: a mi dolgunk az, hogy segítsünk, erre kötelez minket a Vöröskereszt 7 alapelve is.

– Hogy látja, mennyire segítőkészek az emberek, ha az arab menekültekről van szó?

– Előbbieket három csoportba lehet sorolni. Az egyik nem ad semmit. A másik megérti a menekülteket és akar segíteni. A harmadik nem érti meg, de akkor is szeretne jót tenni. A tapasztalatunk viszont az, hogy ha valaki kijön velünk a határra és látja, hogy mennyire elesett a menekültek többsége, az teljesen megváltozik, akármit is gondolt előtte. Simogatják a kabátunkat, hálásak, amiért segítettünk, és ez mindenkit megérint – jelentette ki.

Amióta Barcson megjelentek a menekültek, azóta a Máltai Szeretetszolgálat minden nap jelen van (az éjszakai órákban is) és a továbbindulásukig ivóvízzel, étellel, szükség esetén egyéb módon (pelenkával, meleg zoknival, stb.) segíti őket. Zala megyéből eddig a nagykanizsai szervezet kapcsolódott be a munkába, ők a két hete Gyékényesnél beérkezett és gyalogosan továbbindult menekülteket keresték és találták meg, nekik vittek enni- és innivalót – tudtuk meg Romhányi Tamástól, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kommunikációs vezetőjétől.

A kanizsai reformátusok, Lepsényi Zoltánné, Lugosi Tünde és Kun Ádám Beremenden is segítettek (Fotó: Nagykanizsai Református Gyülekezet)

– A szeretetszolgálat nem tesz különbséget menekültek és migránsok között, a kimerült, beteg, szükséget szenvedő embereket segíti – bocsátotta előre. – Júliusban szolgálatunk vezetése úgy döntött, hogy egészségügyi ellátást nyújt a Magyarországon áthaladó menekülteknek. Orvosaink és segítőink minden este – beleértve a hétvégéket és az ünnepnapokat is – felkeresték azokat a helyszíneket, ahol a menekült családok nagy számban gyűlnek össze, és ellátták a segítségre szorulókat. A szolgálat helyszíne és ideje a megoldandó feladatok függvényében változik. Voltunk Szegeden, Győrben is, de a munkánkra a Keleti Pályaudvaron mutatkozott a legnagyobb szükség, ahol minden este több száz ott éjszakázó menekülttel kerültünk kapcsolatba, közülük több tucatnyi embernek nyújtottunk egészségügyi ellátást. A személyes találkozások során megismert családokat szükségleteik szerint támogattuk. Ez azt jelenti, hogy takarót és meleg ruhát vittünk annak, aki fázott, pótoltuk a krónikus betegek elfogyott gyógyszereit, pelenkáról, tápszerről gondoskodtunk a kisbabáknak.

Szeptember 4-én a kormány felkérésére a Magyar Máltai Szeretetszolgálat részt vett a menekülteket az osztrák határra szállító konvoj útnak indításában és határig kísérésében is, munkatársaink és önkénteseink a Keleti Pályaudvarnál, valamint az M1-es autópályán is megszervezték a menekültek utazását. A pályaudvarnál családok százait sikerült meggyőzni arról, hogy valóban elindulhatnak, miközben egymástól elszakadt családtagokat kellett megkeresni, például korábban kórházba szállított kisgyereket visszahozni a szüleihez. Ezt a tevékenységet Vecsei Miklós alelnök irányította a helyszínen. Az autópályán gyalogló tömeg és a bicskei menekülttábort elhagyó csoport esetében a bizalmatlanság megtörése nagyobb kihívást jelentett, a gyalogosan útnak indult emberek ugyanis garanciát kértek arra, hogy a buszok nem menekülttáborba viszik őket. Volt, aki saját maga felgyújtásával fenyegetőzött, többen kövekkel felfegyverkezve szálltak fel a járművekre. Az egyik csoporttal csak azt követően sikerült útnak indulni, hogy Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke a buszon velük utazva a mobiltelefonja képernyőjén látható GPS-jellel bizonyította, hogy tényleg Ausztria felé tartanak. Szeptember 4-ét követően a menekültek ellátása a határokhoz helyeződött át. A menekültek ma már egy nap alatt átutaznak az országon, ennek megfelelően a határon várjuk őket enni- és innivalóval, forró teával, ivóvízzel.

A Somogy megyei Zákányban, illetve a zalai Letenyén „teljesít” szolgálatot a Magyar Református Szeretetszolgálat színeiben a nagykanizsai református lelkész, Hella Ferenc és csapata.

– Mi akkor megyünk, amikor hívnak bennünket, általában éjszaka van szükség a munkánkra – mondta el kérdésünkre. – Hála Istennek, önkénteseknek nem vagyunk híján, sokan jelentkeztek már eddig is, hogy segítenének. Tehát ha arra van szükség, nagyobb létszámot is tudunk mozgatni. A múlt héten Beremendre ment egy csapat, ahol az erőn felül teljesítő rendvédelmi dolgozók ellátásában nyújtottak segítséget. Hogy mik a benyomásaim? Vívódom. Segíteni keresztyéni kötelesség, ez nem kérdés. Azonban azt is tudom, hogy rengeteg menekült érkezik Európába, és nem látjuk, hogy milyen következményei lesznek ennek a szörnyű exodusnak. Féltem a keresztény Európát is, a gyerekeinket, a jövőnket. Kérjük Istentől, hogy mihamarabb véget érjen ez a mindenkinek, európainak, menekültnek, rendőrnek és politikai döntéshozónak is nehéz helyzet.

SZERINTEM

Mindannyiunk számára nehéz helyzet a mostani, amikor tőlünk idegen kultúrájú és vallású nép kopogtat Európa határain, óriási tömegben. Sok közöttük az életerős férfi, de beteg, elesett idős embereket, asszonyokat és kisgyermekeket is látni a tömegben szép számmal. Egy részük a háborús övezetekből menekült el, más részük pedig a megélhetés reményében. Vajon mit tegyen ilyenkor egy keresztény ember? Nyilván, mindenkiben felmerül a kérdés: mi lesz, ha ez a tömeg nem kap munkát Európában és a léte kerül veszélybe? Vagy ha annyian jönnek, hogy néhány évtizeden belül az európaiak kerülnek kisebbségbe? Hitünk viszont azt diktálja, aki menekül, annak segíteni kell. Pont úgy, ahogy Jézus példabeszédében az irgalmas szamaritánus tette. A szamaritánus egy kirabolt és az út szélén hagyott zsidó emberen segített, holott abban az időben zsidók és szamaritánusok közt feloldhatatlan ellentét feszült, utóbbiak eretneknek számítottak. A szamaritánus mégis segített. És nem azon gondolkozott, hogyan tudná megváltoztatni a történelem folyását...