Belföld

2016.01.22. 11:02

A magyar kultúra napja - Több tízezren szavalták közösen a Himnuszt és a Nemzeti dalt határokon belül és túl

Több tízezren szavalták közösen a Himnuszt és a Nemzeti dalt pénteken, a magyar kultúra napján. Az Együtt szaval a nemzet kezdeményezés központja idén Szarvas volt, de interneten keresztül Romániából, Szlovákiából, Szerbiából és Horvátországból is csatlakoztak a rendezvényhez.

Fórizs Zoltán főszervező, a Nemzeti Kreatív Intézet igazgatója az MTI-nek elmondta: 1028 iskola csatlakozott a felhíváshoz, így az interneten keresztül több tízezren szavaltak közösen.

A szavalatot Jordán Tamás színész, színházigazgató vezényelte, a szarvasi Cervinus Teátrumban 440 gyerek zengte a verseket. Az általános iskolások a Himnusz első versszakát és a Nemzeti dalt mondták el. Idén a legkisebbek, az óvodások is csatlakoztak a rendezvényhez, ők Kisfaludy Károly Szülőföldem szép határa című versét adták elő.

A nemzeti szavalás után mások mellett Závogyán Magdolna, az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős helyettes államtitkára átadta a díjakat a tavalyi rendezvényhez csatlakozó, s a versmondásról készült videókat a YouTube portálra feltöltő iskoláknak.

Óvodások szavalják Kisfaludy Károly Szülőföldem szép határa című versét Jordán Tamás színművész, rendező, színházigazgató vezetésével a magyar kultúra napján Szarvason, a Cervinus Teátrumban 2016. január 22-én. MTI Fotó: Rosta Tibor

A legnézettebb felvétel 2015-ben az egri Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnáziumé volt, az ő videójukat 1900-an tekintették meg. A legnézettebb határon túli szavalatot a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium töltötte fel (1300 megtekintés). Kreatív alkotás díjat kapott a szegedi Kiss Ferenc Erdészeti Szakképző Iskola, a Balatonfenyvesi Fekete István Általános Iskola és a kézdivásárhelyi Apor Péter Szaklíceum. Kreatív alkotások különdíjban részesültek a dunaszerdahelyi Kodály Zoltán Alapiskola, valamint a pécsi Jurisics Utcai Általános Iskola diákjai.

A támogatók felajánlásai révén az iskolák könyvcsomagokat, táblagépeket, digitális kamerákat és digitális filmvágó programokat kaptak, egy felajánlás révén pedig a nyertes osztálykirándulás keretében részt vehet a Samsung üzemében egy gyárlátogatáson.

A programhoz az interneten keresztül csatlakozó iskolák szavalataikat idén is feltölthetik a portálra, a videókra január 23-tól lehet szavazni - hívta fel a figyelmet Fórizs Zoltán.

Az Együtt szaval a nemzet elnevezésű programot 2014. január 22-én indította útjára Szőcs Géza kormánybiztos, miniszterelnöki főtanácsadó Jordán Tamás Kossuth-díjas színész-rendező szakmai irányítása mellett. A kezdeményezés célja a magyar kultúra népszerűsítése és a magyar közösségek összekapcsolása szerte a világon. A kezdeményezés ezen túl azt is célozza, hogy egyre több iskola építse ki saját iskolai márkacsatornáját, amelyet a diákok rendszeresen különböző művészeti témák feldolgozására, saját kreatív filmtartalmak létrehozására használnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!