Belföld

2016.08.31. 16:55

A magyar turisták tudós elődei - Hazánk a 19. században expedíciókkal vette ki a részét a tengerbiológiai kutatásokból

A Földközi-tenger - ezen belül is az Adria - üdülőhelyeit évről-évre sok honfitársunk keresi fel. A tenger áldásait turistaként élvezve nem is gondolunk arra, hogy a tengerbiológiai kutatásokban magyar tudósok is fontos szerepet játszottak a 19. században, és önálló (!) expedíciókat is szerveztek a huszadik század elején az Adrián.

Gelencsér Gábor

Ismereteink szerint a tengerbiológiai kutatás első nagy alakja Arisztotelész (Kr.e. 384-324) a híres filozófus és polihisztor volt. Nagy Sándor fejedelem tanítójaként lehetősége nyílt arra, hogy az uralkodó pénzbeli támogatását kihasználva biológiai témájú könyveket is írjon. Olyan tengeri állatokat boncolt és írt le, mint például a szépia vagy a polip. Észrevette a trópusi Vörös-tenger és a mediterrán Földközi-tenger élőlényei, továbbá a partközeli és nyílt vízi élőlények közti különbséget. Az ókor másik nagy tudományos írója Gaius P. Secundus (Kr.u. 23-79) volt, aki egy 37 kötetes természettudományi enciklopédia, a Naturalis Historia lapjain gyűjtötte össze korának ismereteit. A középkorban nem a biológiai kutatások voltak az érdeklődés középpontjában, így a tengerbiológia sem jutott sokat előre, bár az arabok spanyol-mór egyetemekre juttatták el az Európában elfeledett Arisztotelész tanait. A tengerbiológia a 19.században indult igazán fejlődésnek. Említsünk néhány nagy nevet a jeles kutatók közül: Johannes Müller (1801-1858) alapította meg a planktonkutatást, Ernst Haeckel (1834-1919) a biogenetikai alaptörvény megalkotása mellett máig is használható gyönyörű rajzokat készített planktoni élőlényekről, Anton Dohrn (1840-1909) pedig saját költségén megépítette a világ első állandó tengerkutató állomását Nápolyban. Olyan híres expedíciók indultak útnak, mint a brit Challenger-expedíció (1872-1876) és a német Valdivia-expedíció (1897).

Az ezernyi apró szigettel szabdalt Adriai-tenger titkai vonzották a magyar kutatókat. Elsősorban az Osztrák-Magyar Monarchia idején Fotó: Archív

Az Osztrák-Magyar Monarchia idején a Magyar Királyság egy világhatalom része volt, így a magyar kutatóknak is lehetősége nyílt a hozzánk legközelebb eső Adriai-tenger kutatására. A Nápolyi Tengerkutató Állomáson olyan híres magyar biológusok is dolgoztak, mint például Entz Géza. A magyar kormány Fiuméban (a mai Rijekában) egy kis tengerkutató állomást létesített. Két osztrák-magyar hajós expedíció indult útnak a Najade gőzhajóval. Ezen expedíciók történetét Leidenfrost Gyula tengerkutató természettudós könyveiből (Kék Adria, Keserű tenger) ismerhetjük meg. A modern tengerkutatás számos nagyszerű központtal rendelkezik, ezek közül is kiemelkedik a több mint kétszáz (!) éves múltra visszatekintő Nemzeti Éghajlati Adatközpont (National Oceanic and Atmospheric Administration) az Egyesült Államokban. Az adatközpont (NOAA) az amerikai kereskedelmi minisztérium alá tartozó ügynökség, amely az óceánokat és a légkört kutatja.

Az Adriai-tenger oceanográfiai feltárása a 19. század második felében indult meg: az osztrák-magyar hadiflotta (az olasz haditengerészettel együttműködve) 1867-1872 és 1881-1885 között végezte el az Adria partvonalainak és szigeteinek felmérését, valamint a tenger rendszeres mélységmérését. Ugyanekkor alakult meg a bécsi tudományos akadémia állandó Adria-bizottsága, amely part menti mérőállomásokat rendezett be. A nyílt tengeri mérések a fiumei magyar Tengerészeti Hatóság gőzöseivel indultak meg 1874-1877 között. Hosszú szünet után 1903-ban és 1904-ben az osztrák Adria Társaság, valamint a rovignói (ma: Rovinj) Zoológiai Állomás indította meg korszerű módszerekkel a tengerkutatást. Ennek nyomán 1910-ben Olaszország és Ausztria megállapodást kötött az Adriai-tenger összehangolt, rendszeres oceanográfiai tanulmányozására. Az együttműködésre a magyar kormányt is felkérték, de az nem is válaszolt a megkeresésre.

Állami támogatást híján az Adria-kutató magyar expedíciók ügyét néhány magánszemély karolta fel. Főként ennek érdekében alapította meg Gonda Béla egyetemi tanár 1910-ben a Magyar Adria Egyesületet és megszervezték az Adria-kutató Bizottságot is Kövesligethy Radó nemzetközi hírnevű geofizikus és csillagász elnökletével. Gonda Béla és az osztrák Adria Egyesület közbenjárására A. Haus tengernagy, a közös flotta admirálisa rendelkezésre bocsátotta a Najade nevű 560 tonnás vízszállító segédhajóját (ezen a hajón folyt az osztrák kutatómunka is) azzal a kikötéssel, hogy a magyar program nem ütközhet az osztrák tervvel. A tengertani mérőeszközöket társadalmi gyűjtésből, az Adria Egyesület tőkéjéből, valamint ajándékozás révén szerezték be. Kutatási területként az Adria keleti partja mentén húzódó szigetvilágot, a Quarnero vizeit jelölték ki, mivel ez a sáv kimaradt az olasz-osztrák munkatervből. A Fiuméból kiinduló kutatóutak legdélibb végpontja a légvonalban 480 kilométerre lévő Cattaro (ma: Kotor) volt, azonban a valóságban oda-vissza megtett hajóút egy-egy alkalommal meghaladta a kétezer kilométert. Az első Adria-kutató magyar expedícióra 1913 októberében került sor: ekkor rossz időjárási viszonyok között 2200 kilométernyi (1200 tengeri mérföld) utat tettek meg és a kutatók 6332 mérést végeztek. A második expedíció 1914 áprilisában zajlott ismét Leidenfrost Gyula irányításával, az út elején Kormos Tivadar geológus segített az új munkatársak kiképzésében. Bár a munkát a Najade néhány kisebb balesete is hátráltatta, ezúttal hétezernél több mérést végeztek a fő- és mellékállomásokon, valamint a felszíni pontokon. A Najade felkereste a nyílt tengerből kinyúló kicsiny Pomo- (Jabuka), Busi- és Pelagosa- (Pelagruzsa-) szigeteket, továbbá behatolt néhány folyó torkolatába és ott édesvízi mérési állomásokat létesített. Az expedíció feladata volt az Adria déli medencéjének kutatása, itt mérték a legnagyobb mélységet is, 1221 métert.

A további magyar expedíciókat meggátolta az első világháború. A tudományos eredmények sajnos csak töredékesen jelentek meg, többnyire a Tenger című folyóiratban. A nyomtatásra összeállított beszámolók és az expedíciók észlelési jegyzőkönyvei az 1950-es években sajnos elkallódtak. Az olasz és a jugoszláv kormány támogatásával a két világháború között Kolosváry Gábor (1901-1968) zoológus kezdeményezett Pell Mária közreműködésével egy harmadik gyűjtőutat, amely több kisebb tengeri útból tevődött össze 1937 és 1939 között.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!