Belföld

2016.02.05. 13:45

Becsapták az orvosokat, elmaradt a béremelés

Sem az emberi erőforrás tárca, sem a miniszterelnöki kabinet nem teljesítette az egészségügynek tett ígéretét - állítja közleményében az 1001 orvos a hálapénz nélkül Facebook csoport.

Politikai döntést, az egészségügyi krízis haladéktalan megoldásának elkezdését sürgetik, felidézve a Fidesz 2010-es egészségügyi programját.

A közlemény szerint a 781 orvos által jegyzett levél jelentős társadalmi érdeklődést váltott ki, sokan továbbították az orvosok kérdéseit a szaktárcának. A levélre adott hivatalos állásfoglalásában december végén és január közepén a kormány tájékoztatta az ország állampolgárait, köztük az egészségügyben dolgozókat, hogy mindent megtesznek a betegellátás biztonságáért.

E folyamat részeként azt ígérték, hogy januártól a szakorvosi minimálbér nettó 270 ezer forintra emelkedik, azaz nem lesz olyan szakorvos az országban, aki ennél kevesebbet keres. A szaktárcán kívül ezt a Miniszterelnöki Kabinet is megerősítette.

A mai napon Magyarország szakorvosai megkapták bérüket, és szembesültek azzal, hogy az semmit nem változott. A képzett magyar szakorvos a szlovákiai kollégák keresetének még a felét sem kapja meg, a nettó órabér kevéssel haladja meg az 1000 forintot - olvasható a közleményben.

Mint írják, Magyarország lakosságát és az egészségügyi dolgozókat félretájékoztatták. Nem kapták meg a beígért béremelést, a hálapénz továbbra is mérgezi a rendszer működését, a szaktárca pedig nem működtet széles körű kerekasztalt.

Az 1001 orvos hálapénz nélkül csoport a tiszta, kiszámíthat egészségügyet állítja előtérbe, az egész ellátórendszer átvilágításában és átalakításában érdekelt. A minőségi betegellátás megteremtéséhez vezető első lépés a rendszert vállain vivő humán erőforrás minőségének biztosítása. A végletekig kimerült egészségügyi dolgozók kizsákmányolásának véget kell vetni - olvasható a közleményben.

 

Mint írják, eltelt hat év, s arra kérik a kormányt, hogy tartsa be ígéreteit, hozza meg a politikai döntést és haladéktalanul kezdjen bele az egészségügy krízisének megoldásába.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!