Belföld

2017.06.23. 10:20

Több karton csokoládét lopott, hogy kiengesztelje kedvesét

A kaposvári rendőrök csokilopáson érték tetten azt a helyi lakost, aki az édességgel kedvesét szerette volna kiengesztelni.

Kaposváron, a 48-as Ifjúság útján 2017. június 22-én a kora reggeli órákban tűnt fel a rendőröknek egy férfi, aki egy bevásárló kocsiban több karton csokoládét tolt. A férfit ellenőrizték, aki a nála lévő nagy mennyiségű édességgel nem tudott elszámolni, ezért őt bűncselekmény gyanúja miatt előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra.

Fotó: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság

Időközben a rendőrségre bejelentés érkezett, miszerint egy kaposvári garázs ajtaját az éjszaka folyamán felfeszítették, ahonnan több karton csokoládét eltulajdonítottak, és amellyel a korábban előállított férfi egyértelműen kapcsolatba hozható volt.

A nyomozók a csokolédával rajtakapott, 36 éves S. Zsoltot – szabadlábon hagyása mellett - lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. A gyanúsított kihallgatásán elmondta, hogy hajnalban indult el otthonról azzal a szándékkal, hogy valahonnan lopni fog, a garázst találomra választotta ki, ahonnan egy bevásárlókocsival vitte el a több kartonnyi csokoládét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!