Belföld

2016.02.28. 16:28

Évértékelő - Orbán: a népvándorlást meg lehet fékezni! (1. rész)

Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök szerint Európa fejlettsége elegendő ahhoz, hogy megfékezze a kontinensre irányuló népvándorlást, azonban Brüsszelből a védelem szándéka is hiányzik.

A kormányfő vasárnap a Várkert Bazárban tartott tizennyolcadik, több mint egyórás évértékelő beszédében a kvótareferendum mellett érvelve kijelentette, Magyarország nem hagyja, hogy mások ráerőltessék elhibázott bevándorláspolitikájuk keserű gyümölcseit. "Nem akarunk és nem fogunk bűnözést, terrorizmust, homofóbiát és antiszemitizmust importálni Magyarországra" - mondta, aláhúzva azt is, Magyarországon nem lesznek törvényen kívüli városnegyedek, zavargások, és "nem fognak bandák vadászni feleségeinkre és leányainkra".

A miniszterelnök szerint az újkori népvándorlás miatt nemcsak az elért eredmények, hanem a biztató jövő lehetősége is veszélybe került. Veszély fenyegeti a pénzügyi stabilitást, a gazdasági felzárkózást, a nemzeti külpolitikát, a helyreállított közrendet és a nemzeti kultúrát - sorolta, hozzátéve: veszélybe kerültek gyermekeink éppen kibontakozó európai életlehetőségei is.

Szerinte a 2015-ös év véget vetett azoknak az időknek, amelyekben Európa védettségét és biztonságát készpénznek lehetett venni.

Európa jövőjét azonban - folytatta - első helyen nem azok veszélyeztetik, akik ide akarnak jönni, hanem azok a politikai, gazdasági és szellemi vezetők, akik a kontinenst az európai emberekkel szemben megpróbálják átalakítani. Úgy fogalmazott, Brüsszelben és néhány európai fővárosban a politikai és a szellemi elit világpolgár, szemben az emberek nemzeti érzelmű többségével. Így jött létre - mondta - "a világtörténelem legbizarrabb koalíciója az embercsempészek, a jogvédő civil aktivisták és az európai csúcspolitikusok között arra, hogy tervezetten ideszállítsanak sok millió migránst".

Hangsúlyozta ugyanakkor: még nem késő, hogy Brüsszelben is megértsék, szembe kell nézni a valósággal, el kell engedni a "délibábos álmokat". A valóság pedig az, hogy sok európai országban már régóta épül a párhuzamos társadalmak világa, amely visszaszorítja a "mi világunkat", az ideérkezőknek ugyanis "eszük ágában sincs átvenni a mi életformánkat, mert a sajátjukat életrevalóbbnak tartják" - fejtette ki a miniszterelnök.

A kormányfő abszurdnak nevezte azt, amit az Európai Unió csinál, és ahhoz hasonlította, mintha egy ütközés előtt álló hajó kapitánya nem elkerülni akarná a katasztrófát, hanem elkezdené kijelölni a nemdohányzó csónakokat.

Érthetetlennek minősítette azt is, hogyan épülhetett le az EU-ban az önvédelem természetes ösztöne, hiszen lenne mit megvédeni: Európa keresztény, szabad és független nemzetek együttélése.

A védendő értékek közé sorolta a férfi és nő egyenjogúságát, a szabadságot és felelősséget, a fair versenyt és szolidaritást, a büszkeséget és alázatot, az igazságot és irgalmat. "Ezek vagyunk mi, ez Európa. Európa Hellász és nem Perzsia, Róma és nem Karthágó, kereszténység és nem kalifátus" - mondta, majd hozzátette, ebben nincs semmilyen rangsor, csak különbség.

A valósággal szemben nem létezhet szabadság, egyéni és közösségi boldogulás, csak politikai kokainmámor, kudarcok, cinizmus és önpusztítás. "Talán ezért bolyong oly sok jobb sorsra érdemes, emelkedett szellemű és boldogtalan liberális politikus Brüsszel utcáin" - fogalmazott.

Orbán Viktor beszédében sürgette a magyar határvédelmi vonalak megerősítését, egyúttal arról tájékoztatott, hogy a védekezés eddig 85 milliárd forintba került, és csak "a saját bugyellárisunkra számíthatunk".

A kormányfő közölte: új katonai egységeket küldött a határra, készenléti szolgálatot rendeltetett el Bács-Kiskun és Csongrád megyében, és utasította a honvédelmi, valamint a belügyminisztert, hogy készítsék elő védvonalak építését a magyar-román határon. Ha kell, Szlovéniától Ukrajnáig teljes hosszúságban védekezünk - nyomatékosította.

"Brüsszelnek, az embercsempészeknek és a migránsoknak is meg fogjuk tanítani": Magyarország szuverén ország, ide csak úgy lehet belépni, ha betartják a törvényeket, és engedelmeskednek az egyenruhásoknak - mondta.

A miniszterelnök kifejtette, a kormány népszavazási kezdeményezése nem a már eldöntött és Magyarország által a bíróságon megtámadott kvótáról szól, hanem az új, márciusban napirendre kerülő európai bevándorlási rendszer kötelező betelepítési kvótája ellen hívja csatába Magyarország polgárait. Úgy fogalmazott, Brüsszelt meg kell állítani, mert "holdkóros bevándorláspolitikájával" szembe megy a nemzeti szuverenitással, az emberek akaratával.

Orbán Viktor a mai kor szimbólumának nevezte a kötelező betelepítési kvótát, ami magába sűríti mindazt, ami szétfeszíti az európai népek szövetségét. A kvótákat ugyanis az unionisták, vagyis az EU-t az "európai egyesült államokként" elképzelők támogatják, míg a szabad nemzetek Európáját akarók hallani sem akarnak arról.

Hangsúlyozta, Magyarországnak össze kell szednie a bátorságát, mert Brüsszel pénzügyi megtorlással is fenyeget, amiért az "európai demokrácia ősforrásához", a népszavazáshoz nyúlt annak meghatározására, kivel akar együtt élni. "Kvittek vagyunk, nincs mit egymás szemére hányni" - üzent a miniszterelnök az uniónak, hozzátéve, Magyarország egyetlen fityinggel sem tartozik azután, hogy 45 évnyi kommunizmus után legyengülve megnyitotta kapuit a nyugati vállalatok előtt, akik összességében annyi pénzt vittek ki az országból, amennyit az unió beküldött.

A népszavazás mellett érvelve kiemelte, hogy Brüsszel nem fordulhat szembe az európai néppel. "Az Európai Unió nem lehet afféle Szovjetunió újratöltve" - fogalmazott, majd hangsúlyozta, Európát minden gyengesége ellenére sem fogják megtagadni, ugyanakkor azt sem akarják, hogy Európa, ezeréves értékeit feladva térdet hajtson a vízözönszerű emberáradat előtt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!