Három év börtönt kapott egy dorogi késelés elkövetője

2016. február 19., 12:33 forrás: MTI
komment
Három év börtönbüntetésre ítélt a Tatabányai Törvényszék testi sértésért pénteken egy dorogi férfit, aki 2014 szilveszterén két család verekedése közben hátba szúrta a vita egyik részvevőjét. Az ítélet nem jogerős.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Detrői Ferenc bíró elmondta, a közös udvarral rendelkező családok és vendégeik szilveszterre készülve italoztak, majd szóváltás után tömegverekedés tört ki, amelybe negyvennél több ember kapcsolódott be.

A vádlott a sértettet, aki már befejezte a verekedést, az udvaron talált, öt centiméteres pengéjű késsel hátulról nagy erővel tüdőn szúrta. A sértettből a barátai húzták ki a kést, majd a mentők a sérültet kórházba vitték. A szakértők szerint életét az orvosi segítség mentette meg.

A kést a rendőrség két héttel később az udvar szemétdombján találta meg, értékelhető nyomok nélkül.

A bíró enyhítő körülményként értékelte, hogy a sértett megbocsátott a vádlottnak és jó viszonyban maradtak, valamint azt, hogy az elkövető az utolsó tárgyalási napon beismerő vallomást tett.

Az ítélet nem jogerős, mert az ügyészség súlyosításért fellebbezett.

hozzászólás
2016. február 19., 12:33 forrás: MTI

Hozzászólások