Belföld

2015.10.28. 11:03

Illegális bevándorlás - Vádat emeltek egy embercsempész bűnszervezet tagjai ellen Mosonmagyaróváron

Mosonmagyaróvár - Embercsempészés miatt emelt vádat tizenhat ember ellen a Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség, közülük hét embert bűnszervezetben elkövetett embercsempészettel vádolnak, ezért az ügy kiemelt jelentőségűnek minősül - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtószóvivője szerdán az MTI-t.

Gál Katalin elmondta: a vád szerint a többnyire nyugat-dunántúli elkövetők 2013 márciusa és decembere között legalább 47 alkalommal szervezték meg migránsok, összesen minimum 136 ember külföldre juttatását Magyarországról. Az illegális bevándorlókat elsősorban Ausztriába vitték, de előfordult, hogy Olaszországba vagy Franciaországba.

A bűnszervezetet egy koszovói állampolgár vezette, aki ellen hazájában folyik büntetőeljárás. A férfi egy mosonmagyaróvári nőnek adta az embercsempészetre vonatkozó megbízást, ő megkereste a szállítókat, megszerveztet az utakat, elosztotta a pénzt, és figyelte, hogy merre van hatósági ellenőrzés. Ellene a Bajai Járási Ügyészség is eljárást folytat embercsempészet miatt. Miután szabadult az előzetes letartóztatásból, legalább 6 embert beszervezett maga mellé, köztük az élettársát is - tette hozzá Gál Katalin.

Az ügyészségi szóvivő közölte, a bűnszervezetben elkövetett embercsempészettel vádolt hét ember kapcsolatban állt egymással, és mindegyikük tudta, hogy illegális bevándorlókat juttatnak Nyugat-Európába. Az elkövetőknek összesen legalább 8 millió forintot fizettek ki ezekért az utakért, a pénzt sok esetben külföldről utalták Mosonmagyaróvárra.

A vádlottak nincsenek előzetes letartóztatásban, közülük ketten, a mosonmagyaróvári nő és élettársa ismeretlen helyen tartózkodik. Az eljárás azonban a távollétükben is lefolytatható, az első tárgyalási időpontot 3 hónapon belül ki kell tűznie a bíróságnak. A bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények ugyanis kiemelt jelentőségű ügynek minősülnek - mondta Gál Katalin.

A Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség vádiratában az embercsempészek által elkövetett bűncselekmények közül a legsúlyosabbnak a büntetési tétele 2 évtől 16 évig tartó szabadságvesztés.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!