Belföld

2016.03.14. 12:59

Kertes házad van? Komoly bírságra számíthatsz most tavasszal

Itt a hosszú hétvége, ebben a gyönyörű időben ma rengetegen teszik rendbe otthon vagy a hétvégi háznál a kertet - égetik el az avart, vagy például a megmetszett, elszáradt növények ágait. Nem árt azonban tudni, hogy március elejétől idén is tilos a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése. Aki a szabályt megszegi, komoly bírságra is számíthat.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) friss tájékoztatása szerint márciusban eddig több mint hetven szabadtéri tűzhöz riasztották a tűzoltókat, s ebből 55 eset az elmúlt hétvégén történt. Mint azt közleményükben írják, a szabadtéri tüzek jellemzően az év két időszakában jelentenek komoly veszélyt: tavasszal és a nyári szárazságok idején.

Idén tavasszal eddig a csapadékos időjárás miatt kevesen tudták megkezdeni a kerti munkálatokat, amelyekkel minden évben együtt jár a szabadban keletkezett tűzesetek számának ugrásszerű megemelkedése- tette hozzá az OKF.

Brutális bírság lehet a vége!

Nem árt tisztában lenni vele, hogy tavaly március 5-én lépett hatályba az új Országos Tűzvédelmi Szabályzat, amely nagyon fontos előírásokat fogalmaz meg többek között a kertes ház, és telektulajdonosokra nézve is. A lakosság számára az egyik legjelentősebb változás, hogy - az élet és értékvédelem jegyében - a belterületi ingatlanok használata során keletkezett hulladék szabadtéri égetése TILOS!

Pontosabban égetni csak az adott település önkormányzati rendeletében kijelölt időszakban és módon lehet.

Az adott településre vonatkozó szabályokat az önkormányzatok hatályos rendelettárában érdemes keresni. Ilyen helyi előírás lehet például:

Avart és kerti hulladékot csak jól kialakított tűzrakó helyen és telken szabad égetni úgy, hogy az az emberi egészséget és a környezetet ne károsítsa, és az égetés hősugárzása kárt ne okozzonAz égetés minden héten kizárólag a meghatározott időpontban (pl.: pénteken 15 órától 20 óráig) történhet, amennyiben az időjárási viszonyok azt lehetővé teszik.Az égetendő kerti hulladék nem tartalmazhat más kommunális, illetve ipari eredetű hulladékot (PVC, veszélyes hulladék).A szabadban a tüzet és üzemeltetett tüzelőberendezést őrizetlenül hagyni nem szabad, s veszély esetén, vagy ha arra szükség nincs, a tüzet azonnal el kell oltani.A tüzelés, a tüzelőberendezés használatának színhelyén olyan eszközöket és felszereléseket kell készenlétbe helyezni, amelyekkel a tűz terjedése megakadályozható, illetőleg a tűz eloltható.A legtöbb helyi szabályozásban közös pont, hogy a hatóságilag elrendelt általános tűzrakási tilalom alól egy rendelet sem ad felmentést.

Viszont se a helyi szabályok, se az általános tűzgyújtási tilalom nem jelenti azt, hogy bárki gátlástalanul felhalmozhatja a kertjében, mondjuk az avart. A törvény szerint ugyanis az ingatlan tulajdonosa, használója köteles a területet éghető hulladéktól és további hasznosításra nem kerülő száraz növényzettől mentesen tartani!

Akit pedig szabálytalanságon érnek, komoly pénzbírságra számíthat. A bírság 100 ezer forintról indul, de bizonyos esetekben akár a többmilliós összeget is elérheti! A tűzvédelmi bírság kiszabására a szabálytalanságot észlelő tűzvédelmi hatóság jogosult. A tűzvédelmi bírság megfizetése ugyanakkor nem mentesít a büntetőjogi, illetve a polgári jogi felelősség, valamint a tűzvédelmi bírság kiszabására okot adó szabálytalanság megszüntetésének kötelezettsége alól.

Ha mégis égetünk...

Na persze abban az esetben is megvannak a biztonsági tudnivalók, ha a helyi előírások lehetővé teszik a kerti égetést. A tűzesetek megelőzése érdekében az OKF azt kéri, hogy a szabadban gyújtott tüzet soha ne hagyjuk felügyelet nélkül, a tűz környezetében ne legyen más éghető anyag, amin az továbbterjedhet, továbbá mindig gondoskodjunk elegendő oltóanyagról, illetve legyen kéznél olyan szerszám, amivel irányítani tudjuk az égést.

Mindemellett nem árt tájékozódni a várható időjárásról: erős szél esetén semmiképp se gyújtsunk tüzet. Baj esetén pedig, illetve ha a szabadban tüzet észlelünk, hívjuk a 112-es segélyhívó számot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!