Belföld

2016.04.08. 15:32

Lemondott Kiss László az egymilliós MOB-állásról

Kezdeményezte a MOB-os munkaviszonya megszüntetését Kiss László, a magyar úszóválogatott csütörtökön lemondott szövetségi kapitánya.

Kissnek eddig a Kiemelt Edzői Program keretében volt az olimpiai bizottsággal munkaszerződése, javadalmazása havi nyolcszázezer-egymillió forint körül lehetett, írja az Origo.

Már péntek reggel, nem sokkal Kiss csütörtöki lemondása után megírtuk: a korábbi büntetőügyei miatt távozni kényszerült szövetségi kapitány elveszítheti ezt az egymilliós állását.

 

A most 75 éves Kisst még 21 évesen, 1962-ben ítélték el csoportos nemi erőszak miatt, ítéletét kedden hozták nyilvánosságra. A kiszabott három év helyett 20 hónap után amnesztiával szabadult. 1965-ben már edzősködött, később tanítványai közül Egerszegi Krisztina öt olimpiai aranyat nyert, Kovács Ágnes egyet.

Miután kedden kiderült a korábbi ítélete, szerdán még a Magyar Úszószövetség és annak edzőbizottsága is kiállt mellette. Igaz, az úszószövetség állásfoglalását nem a 15 tagú elnökség, hanem egy úgynevezett – jogilag nem is létezővezetőség hozta meg. Úgy tudni, az elnökségi tagok felénél kevesebb, mindössze hét ember döntött róla; azt pedig biztosan tudni, hogy az elnökség két tagja, Cseh László és Becsky András biztosan nem írta alá a Kiss felmentő nyilatkozatot.

Kiss a Kiemelt Edzői Programnak a 2013-as elindítása óta tagja volt (a tagnévsort pdf-ben itt találja). Az úszóedzők közül rajta kívül 17-en vesznek részt a programban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!