Belföld

2015.05.27. 19:58

Lógyógyászati szakértő: nincs kevésvérűség-járvány Magyarországon

Jelenleg mintegy 70-75 ezer lovat tartanak számon Magyarországon, közülük május végéig mindössze hat lónál fedezték fel a kevésvérűség nevű betegséget különböző istállókban, így nincs járvány Magyarországon - mondta Bodó Gábor, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kara lógyógyászati tanszékének és klinikájának vezetője, egyetemi docens az M1 aktuális csatornán szerdán.

Hozzátette: ezeket az állatokat azért kellett leölni, mert ugyan képesek hosszú évekig tünetmentesen élni, de a megfertőzött lovak hordozzák és terjeszthetik a vírust. Akkor lenne járvány, ha "gombamód szaporodna" a beteg állatok száma - fejtette ki.

A szakember rámutatott, hogy Nyugat-Európa kevésvérűség-mentesként tartja számon Magyarországot, valójában eddig is évente 5-10 lovat kellett e betegség miatt elaltatni.

Emlékeztetett: a biztosan fertőzött lovak esetében a jogszabály az állatok elaltatását írja elő, épp a többi ló egészségének és az ország állategészségügyi státuszának megőrzése érdekében. Az intézkedés a tulajdonos állami kártalanítása mellett történik.

Bodó Gábor úgy véli, szükség lenne az összes ló vizsgálatára az országban a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a lótulajdonosok közreműködésével.

Előzmény:

Nébih: nyolc megye tíz településén van érvényben korlátozás fertőző lóbetegség miatt

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!