Belföld

2016.03.14. 20:47

Miskolcon emlékezett 1848-49-re az MSZP

A sajtószabadságért, a demokráciáért, mindannyiunkért címmel emlékezett Miskolcon az MSZP hétfőn 1848-49 forradalmára és szabadságharcára, a mintegy ötszáz ember között ott volt Tóbiás József pártelnök is az Erzsébet terén, ahol az ország első, életnagyságú Kossuth Lajos szobra áll.

Hiller István, az Országgyűlés alelnöke, az MSZP oktatási kabinetjének vezetője arról szólt, hogy 1848 egy mérce minden magyarnak. A "szabadság egységes, nem lehet darabokra szakítani, 2016-ban tudni kell, hogy mi a történelmi üzenet: az egyik oldalról a hagyomány tisztelete, a másik oldalról pedig a jelen és a jövő, amely a szabadság fontosságára figyelmeztet - jelentette ki.

A politikus kifejtette, hogy Miskolc lett a magyar tanszabadság újjászületésének városa, a "tanuláshoz és tudáshoz való hozzáférés a modern korban legalább olyan fontos, mint Petőfi idején".

Varga László országgyűlési képviselő, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke azt mondta: a rendszerváltás óta Miskolcon mindig megtartja a párt ezt a fáklyás felvonulásos rendezvényt, most azonban különös jelentőséget ad a rendezvénynek, hogy Miskolcot sokan a "szabadság fővárosának" is tartják, bár nem a városvezetés, hanem a "bátor pedagógusok miatt".

Emlékeztetett arra, hogy február 3-án itt volt a vidék legnagyobb kormányellenes tüntetése, és "ez valami változást elindított az országban is", ott és akkor a jelenlévők hitet tettek egy igazságosabb oktatás mellett.

Megjegyezte: a biztonság és a szabadság között nem kell választani, "mind a kettő fontos egy demokráciában."

Gúr Nándor MSZP-s országgyűlési képviselő a rendezvényen úgy fogalmazott: a magyar nemzet 1848-ban azt mondta: egyenlőség, szabadság, testvériség.     Az 1848-49-es ifjak üzenete ma is aktuális, "olyan kormányt kell, amely felelős, az emberek javát szolgálja, olyan parlament, Országgyűlés kell, amely azért van, hogy mindenki jobban éljen, és a törvények előtt is mindenki egyenlő legyen" - tette hozzá.

Címkék#MSZP#1848

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!