Belföld

2016.02.11. 07:04

Országszerte gondokat okozott a szél és az eső

Országszerte okozott gondokat a szerdai erős szél, illetve az intenzív esőzés, több helyen homokzsákokkal kellett védeni a házakat - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője csütörtök reggel az MTI-nek.

Hajdu Márton elmondta: jellemzően az Északi-középhegység vízfolyásainak hirtelen megáradása miatt kellett védekezni. Emellett Budapesten, Pest, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében adott sok munkát az időjárás.

Az erős szél illetve esőzés következtében országszerte több mint száz helyszínen volt szükség a tűzoltók munkájára. Jellemzően leszakadt faágak, kidőlt fák jelentettek problémát, s a szél kisebb épületkárokat is okozott. Emellett az ország több pontján a felgyülemlett csapadék, valamint a megáradt vizek miatt kellett megvédeni az épületeket.

Ha az árhullámoknak nem lesz utánpótlása, a vízügyi szakemberekkel együtt arra készülnek, hogy rövidesen levonulnak az áradások - mondta az OKF szóvivője.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint csütörtökön már szárazabb idő várható. Kezdetben még nagy területen lehet felhős, borult az ég. Az ország északkeleti felében még kialakulhatnak futó záporok, a magasabban régiókban hózáporok, majd a délutántól fokozatosan egyre kevesebb lesz a felhő, és a légmozgás is lassan csillapodik. Napközben hozzávetőlegesen a Kőszeg-Kiskunhalas vonaltól délnyugatra már többnyire mérsékelt marad a légmozgás, errefelé hosszabb időre kisüthet a nap és száraz időre lehet számítani. A legmagasabb hőmérséklet a legtöbb helyen plusz 6-11 Celsius-fok között alakul. Késő este mínusz 2 és plusz 4 fok között alakul a hőmérséklet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!