Öt fiú erőszakolta meg a vodkával leitatott 14 éves lányt Nyíregyházán 18+

2016. január 25., 16:36 forrás: velvet.hu
komment
Az öt fiatalkorú vádlott 2013 augusztusában a Sóstó Sound-ra készült. A buli előtt egyikük nyíregyházi lakásán találkoztak, ahová a 14 éves lányt is meghívták.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

A fiúk vodkával kínálták a tinédzsert, majd részegségét kihasználva mindannyian megerőszakolták, miközben pornográf tartalmú fotókat és videókat készítettek róla. A bíróság hétfőn végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte őket.

A vádirat szerint a lányt a második és harmadrendű vádlott hívta meg az ötödrendű vádlott lakásába. Az előbbi két fiúval jó ismeretségben volt, de a többieket is ismerte. Úgy volt, hogy vele tart egy barátnője, de az illető végül visszamondta a találkozót, így a tinédzser egyedül érkezett a lakásba.

Felvették az erőszakot

 

A lány rövid idő alatt nagyon sokat ivott a fiúktól kapott vodkából, ezért szédülni kezdett. Az első és negyedrendű vádlottak ekkor bekísérték a szobába, majd lefektették az ágyra.

Ezt követően az akaratnyilvánításra képtelen sértettel a vádlottak szexuális

cselekményt végeztek, majd e cselekményükről pornográf tartalmú fényképfelvételt és videofelvételt készítettek, és a felvételeket baráti, ismerősi körükben mutogatták

– közölte az ügyészség.

Most már sajnálják

 

A fiatalokkal szemben 18. életévét be nem töltött személy akaratnyilvánításra képtelen állapotát felhasználva, azonos alkalommal, többek által elkövetett szexuális erőszak bűntette, illetve 18. életévét be nem töltött személyről pornográf felvételkészítésével elkövetett gyermekpornográfia bűntette miatt emeltek vádat. Az ügyben a bíróság zárt tárgyalásokat tartott, de a hétfői ítélethirdetés nyilvános volt.

A vádlottak az utolsó szó jogán sajnálatuk fejezték ki, hogy részesei voltak a cselekménynek és elnézést kértek a sértettől. Azt mondták, hogy nagy tanulólecke volt az a hét hónap, amit bent töltöttek

– közölte a Velvet kérdésére, dr. Toma Attila, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője.

Mindannyian börtönt kaptak

 

Két fiú még nem töltötte be a 16. életévét, ezért ők enyhébb büntetést, 3 évet, míg a többiek 4 évet kaptak. Büntetésüket a fiatalkorúak börtönében kell letölteniük. Az ítélet a fellebbezések miatt nem jogerős.

hozzászólás
2016. január 25., 16:36 forrás: velvet.hu

Hozzászólások