Belföld

2016.01.15. 15:32

Rengetegen érdeklődnek a csok iránt

Jelentősen nőtt az érdeklődők az új csok iránt érdeklődők száma a bankoknál, írja az MTI.

A legtöbben új lakásra vennék fel a hitelt és rendelkeznek már a legmagasabb támogatás feltételéül szabott három gyerekkel.

Az MKB Bank január 11-től fogadja a kérelmeket, az érdeklődés napról napra nő a bank szerint. Bartha Ákos, a lakossági terület ügyvezető igazgatója elmondta:

 

gyakorlatilag kizárólag a csok hatására. Az érdeklődők a lakásépítéshez vagy vásárláshoz szükséges önerőt szeretnék minimalizálni, és meglehetősen nagy számban szándékoznak tetőtér-beépítésre igénybe venni a kedvezményeket a bank szerint. Az MKB ügyvezető igazgatója többmilliárd forintos hitelállományra számít 2016-ban.

A Takarékbank is fokozott érdeklődésről számolt be. Tapasztalataik szerint a kisebb városokban, falvakban jellemzően a szerényebb jövedelmű gyermekes családok, nagyobb városokban pedig inkább a jobb módú családok, fiatal értelmiségiek érdeklődnek elsősorban. A szövetkezeti hitelintézeteknél már benyújtható a csok iránti igénylés, ha az ügyfél rendelkezik az előírt dokumentumokkal.

A takarékszövetkezeti szektor központi bankjának várakozásai szerint a teljes hitelintézeti szektorban akár 30-40 százalékkal is nőhet az új lakossági jelzáloghitel-kihelyezések száma, amelyben egyebek mellett szerepet játszik a csok új feltételrendszere és a támogatáshoz kapcsolódó kedvező kamatozású hitelkonstrukció hatása is. Jelentősen javítja az ügyfelek hitelképességét, hogy a takarékoknál a csok önmagában és hitellel együtt is igényelhető lesz, ez utóbbi esetben a szövetkezeti hitelintézetek teljes egészében önerőként számítják be a csok-ot. A takarékbank szerint az eddigi csok-igénylések mintegy harmadához kapcsolódik új lakáshitel igénylés is.

Az UniCreditnél még nem elérhető a csok és a támogatott hitel, de a bank már december 31-én is tapasztalt érdeklődést a lehetőség iránt. A pénzintézet fokozott hitelfelvétel-növekedésre számít, abból kiindulva, hogy a tavaly bevezetett csok esetében már a hatályba lépést követő első hónapban is az vártnál több támogatási kérelem érkezett. Ugyanakkor egyelőre korlátokat szab az érdemi növekedésnek, hogy meglehetősen kevés az új lakás van.

A CIB Bank is dolgozik a csok és a 3 százalékos kamattámogatott hitel mielőbbi bevezetésén. A hónap eleje óta eltelt időben a bank azt tapasztalta, hogy a csok iránt érdeklődő ügyfelek nagyobb része tervezi új lakás vásárlását, építését, mint használt ingatlan vásárlását. A kamattámogatott hitel lehetősége iránt egyelőre elenyésző érdeklődést lát a CIB.

A Raiffeisen Banknál egyelőre nem elérhető a csok, de középtávon szeretnék bevezetni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!