Belföld

2016.07.24. 18:35

Szent Jakab ünnepén

Dobronak - A muravidéki község védőszentjének ünnepét tartották a hét végén. Szent Jakab napján egykor országos hírű kirakodóvásárnak adott helyet Dobronak.

Gyuricza Ferenc

A vásár különlegességét az adta, hogy csak a helyiek vagy a szomszédos településeken élők által előállított és készített termékeket engedték árusítani. A vásár minden évben július 25-re, azaz Jakab-napra esett, s ekkor tartották a búcsút is az akkor Lendvavásárhelynek hívott községben.

A vasárnapi magyar nyelvű szentmise főcelebránsa az esztergom-budapesti főegyházmegye segédpüspöke, Snell György volt Fotó: Gyuricza Ferenc

A helyi plébánia néhány éve kezdeményezte a régi hagyomány felélesztését, azóta újra van Jakab-napi vásár a faluban. Ugyan a jellege valamenyest változott, ezért most már nem Jakab napján, hanem az ahhoz legközelebb eső hét végén rendezik meg, ám arra továbbra is ügyelnek, hogy elsősorban helyi termelők vagy kézművesek kínálják portékáikat.

Vasárnap délelőtt két ünnepi szentmisét is tartottak a településen, a magyar nyelven zajló istentisztelet főcelebránsa az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye segédpüspöke, Snell György volt, aki prédikációjában az emberi felelősségről, a tudatosan értékkövető életmód fontosságáról és a keresztényi értékek felvállalásának szükségességéről beszélt.

Címkék#Szent Jakab

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!