Belföld

2017.02.16. 13:08

Tömegbaleset az M43-ason - Folyamatosan hallgatja meg a rendőrség a tanúkat

Folyamatosan hallgatja meg a rendőrség a tanúkat az M43-as autópályán szerdán történt, négy halálos áldozattal járó tömegbaleset nyomozása során - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szabó Szilvia közölte, a rendőrség az ügyben halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset okozása miatt indított eljárást.

Az elmúlt 24 órában, a helyszíni szemlét követően folyamatosan zajlottak a tanúkihallgatások - tudatta a százados. Hozzátette: amennyiben a sérültek állapota lehetővé teszi, a rendőrség őket is tanúként hallgatja ki.

Ezzel párhuzamosan a rendőrség a baleset körülményeinek tisztázása és az események pontos rekonstruálása érdekében lefoglalta az autópálya üzemeltetőjétől az érintett szakasz forgalmát figyelő kamera felvételeit. A rendőrség igazságügyi műszaki és igazságügyi orvosszakértőt is bevont az eljárásba - közölte a szóvivő.

A sztráda Románia felé vezető oldalán, a határátkelőtől mintegy egy kilométerre szerda reggel fél nyolc körül hét jármű ütközött össze: két román kamion, két román mikrobusz, egy román busz és két bolgár mikrobusz.

A balesetben két török és egy román férfi, valamint egy bolgár nő halt meg, valamennyien mikrobuszban utaztak. A mentők a helyszínen tizenöt sérültet láttak el, tizenhárom embert pedig kórházba kellett vinni Szegedre és Makóra, valamennyien külföldiek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!