Belföld

2016.02.16. 15:47

Új Duna-híd épülhet Budapesten éveken belül - itt a kormány új terve

Új Duna-hidak, HÉV helyett villamos, S-Bahn, MÁV-fővonal áthelyezése, az M1-es M7-es autópályák kiszélesítése, s mindezt a következő pár évben kellene megépíteni - derül ki a kormány 2024-es olimpia megrendezéséhez szükséges infrastruktúra-fejlesztésekről szóló határozatából.

Egyre komolyabbra fordul az olimpiarendezés kormányzati szándéka: sorra születnek a több ezer milliárd forintos projekttel kapcsolatos kormányhatározatok, s az első milliárdokat már el is költötték. Sőt, csak az idén az olimpia tervezésével kapcsolatos kormányzati költések meghaladják a tízmilliárd forintot.

A kormány a napokban határozott a olimpia rendezéséhez szükséges "kulcsfontosságú közlekedési infrastruktúra-fejlesztések" soráról, az erről szóló határozat a Magyar Közlönyben jelent meg.

A tervek szerint az olimpiai központ a Csepel-sziget északi csücskében lenne, ezért a fejlesztések ezt a térséget érintenék, s a beruházásokat a következő hat évben tető alá kellene hozni. A kormányhatározat azonban sem határidőket, sem költségeket nem tartalmaz - a felsorolt fejlesztéseket tekintve azonban a forrásigény több száz milliárd forintra rúghat.

Jön az S-Bahn

A fővárosi elővárosi közlekedés tervezésében előbukkant az S-Bahn-koncepció. Ennek keretében háromvágányú kapcsolat létesülne Ferencváros és Kelenföld állomások között: a meglévő Déli vasúti összekötő híd plusz egy vágánnyal bővülne, vagyis egy fél híd épülne a meglevő mellé. (A hídpillérek három vágányra - hídra - vannak tervezve, így "csak" a vasúti híd felépítményét kell megépíteni, meg persze a másik két rozsdás hídtestet felújítani. Mindenesetre az építőmérnököknek fel lesz adva a feladat, mert az új vasúti hidat a meglévő két vasúti híd és a Rákóczi híd közé kell beszorítani, miközben mindkét hidat használni akarja a MÁV, illetve a főváros.) A vasútvonal két új megállóval is gyarapodna a pesti hídfőnél, illetve a Fradi stadionnál, amely szerényen Népliget-Fradiváros nevet kapta az olimpiai keresztségben.

De nem csak egy fél új vasúti hidat mer álmodni a kormány, hanem az autósok is örülhetnek: a tervek szerint egy teljesen új 2x3 sávos közúti híd épülne a budai Galvani és a soroksári Illatos út magasságában. Ez egyből két hidat jelent, a Kis-Dunán és az öreg Dunán is át kell vinni a forgalmat. A leendő olimpiai központ útjában van a kelebiai vasútvonal, így azt át kell helyezni.

Két HÉV is útban van

A kormány határozata szerint a M1-es autópálya Győr és Budapest között a jelenlegi 2x2 sávról 2x3 sávra bővülne és szintén három sávossá építenék át az M7-es Balatonvilágos és Budapest között mindkét oldalon.

A kormány a napokban határozta el, hogy átveszi az elővárosi közlekedést a fővárosi önkormányzattól, így a HÉV-ek üzemeltetését. Az már ismert, hogy a csepeli HÉV-et megszüntetnék, azt villamossal váltanák ki, úgy, hogy a 2-es villamost meghosszabbítanák. A H6-os ráckevei HÉV is az olimpia falu útjában van, mint a H7-es csepeli HÉV, ám a soroksári vonal esetében nem megszüntetéssel, hanem "fejlesztéssel" számolnak. Ez a vágányok áthelyezést vagy a föld alá vitelét jelentheti.

A kormány határozott a M1 metró, vagyis a Millenniumi Földalatti vasút fejlesztésével is. A vonal nyugati végét a Vörösmarty térről kihoznák a Vigadó térre, vagyis a Duna-partra, míg a keleti végén új megálló létesülne Hungária körúton. A tervek szerint a földalatti új kocsikat is kapna - ez önmagában több tízmilliárd forintos kiadást jelenhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!