Belföld

2015.07.01. 07:21

Vádat emeltek a szállásadója halálát okozó makói férfi ellen

Vádat emelt a Csongrád Megyei Főügyészség egy makói férfi ellen, aki tavaly többször olyan súlyosan bántalmazta szállásadóját, hogy az idős ember meghalt - tájékoztatta a főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfit halált okozó testi sértés bűntettével vádolják.

A vádirat szerint a férfinak munkája és szállása sem volt, több mint tíz éve fogadta be a sértett egy Makó környéki tanyán, ahol a ház körüli munkákban segédkezett. A vádlottnak semmilyen jövedelme nem volt, egy ideje már a sértett nyugdíjából éltek.

A 84 éves szállásadó egészségi állapota rohamos hanyatlásnak indult, az idős férfi többször kórházba került. Tavaly decemberre már magáról is alig tudott gondoskodni, a vádlott gondozta. December 16-án a vádlott bevásárolt, azután nagyobb mennyiségű alkoholt ivott, majd hazaérve összeveszett az ágyban fekvő, onnan felkelni sem tudó sértettel, aki nem akarta bevenni a gyógyszereit. A vádlott szidalmazta a sértettet, majd bántalmazni kezdte, egy kalapáccsal is megütötte a fejét. A bántalmazást éjjel is folytatta. A sértett másnap éjjel hunyt el, ennek ellenére a vádlott csak a következő reggel hívta ki a mentőket, akik csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A szakértői vélemény szerint az idős férfi halálát a bántalmazás miatti kétoldali sorozat-bordatörés okán kialakult légzési nehezítettség, légzési elégtelenség okozta. A bántalmazás és a halál között közvetett okozati összefüggés volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!