Belföld

2016.03.18. 16:57

Valamennyi szakszervezet beállt a pedagógusok mögé

A szakszervezetek támogatják a közoktatás megújításáért küzdő pedagógusok, diákok harcát, és bár a március 30-ára kilátásba helyezett tiltakozó akciót szükségesnek és jogosnak tartják, nem bátorítják törvényellenes lépésre tagjaikat - hangsúlyozta Czövek János, a Liga Szakszervezetek (Liga) társelnöke az öt magyarországi szakszervezeti konföderációval közösen tartott sajtótájékoztatón.

Czövek János felidézte a március 15-ei pedagógus demonstráción Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója által bejelentett tiltakozó akciót, amely a Liga társelnöke szerint ismételten arra mutatott rá, hogy a 2010-ben módosított sztrájktörvény óta ellehetetlenült a munkavállalók sztrájkhoz való alkotmányos joga. A szakszervezetek ezért kezdeményeznék a sztrájktörvény módosítását. Arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a szakszervezetek a tiltakozó akciót szükségesnek és jogosnak tartják, de csak a törvényesség határain belül, "azt nem szabad átlépni".

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZ) elnöke elmondta, hogy a MASZ is támogatja a pedagógusok által megindított, a köznevelés javítását célzó kezdeményezést. Azonban semmilyen jogszerűtlen döntésre nem bátorítják majd a szakszervezet tagjait. Ha valaki a tagok közül szeretne részt venni a március 30-án kilátásba helyezett egyórás sztrájkban, és így élni kíván a polgári engedetlenség eszközével, annak a munkavállalónak a MASZ minden esetleges későbbi joghátrány esetén segítséget nyújt, amennyiben a jogszabályi háttér ezt lehetővé teszi.

Földiák András, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának (SZEF) elnöke szintén azt hangsúlyozta, hogy a Tanítanék! mozgalom a sztrájktörvény ellehetetlenülése miatt kezdeményezte a polgári engedetlenséget. Ugyanakkor a SZEF elnöke is hozzátette, hogy a szakszervezet nem biztatja törvényellenes lépésre tagjait. Azonban azt sem szeretné elérni, hogy szakadék legyen a civil kezdeményezés és a szakszervezetek között. Földiák azt javasolta, hogy az érintettek szabályos eszközökkel próbáljanak meg sztrájkot hirdetni március 30-ára.

Székely Tamás, az Autonóm Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint fontos, hogy a széles társadalmi rétegeket érintő kérdésekben a szakszervezetek egységesen nyilvánítanak véleményt. Ez egy fontos üzenet, a kormány számára pedig figyelmeztető jel.

Az eseményen jelen volt még Kuti László, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) elnöke és Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke is.

Palkovics László oktatási államtitkár csütörtökön online fogadóóráján közölte, hogy a jelenlegi hatályos jogszabályok szerint a keddi "politikai tüntetésen bejelentett március 30-ára vonatkozó egyórás akció" esetén a jogszerű sztrájk törvényi feltételei nem állnak fenn.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!