Belföld

2017.02.22. 19:07

Visszavonjuk az olimpiai pályázatot - A Fidesz és a kormány ezt javasolja

A kormány határozatot hozott arról, hogy javaslatot tesz a fővárosi önkormányzatnak, valamint a Magyar Olimpiai Bizottságnak a 2024. évi budapesti olimpia és paralimpia megrendezésére irányuló pályázat visszavonására - tájékoztatta a Miniszterelnöki Kabinetiroda az MTI-t szerda este.

A budapesti olimpiai pályázat visszavonását tanácsolja a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) és Budapestnek a kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció - közölte Kósa Lajos, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetője a Fidesz-elnökség nevében szerda este az MTI-vel.

A politikus szerint az ellenzék többször is hazudott mindenkinek az olimpiarendezés ügyében.

Először azt mondták, támogatják az olimpia ügyét, mind a fővárosban, mind a parlamentben megszavazták a szükséges jogszabályokat és azt, hogy Budapest benyújtsa a pályázatát az olimpia megrendezésére. "Hozzájárultak a nemzeti konszenzus kialakításához" - fejtette ki.

Amikor azonban az ellenzék "hátba támadta" Budapest olimpiai pályázatát - folytatta Kósa Lajos -, megbontotta ezt az egységet, ezzel minimálisra csökkentve a főváros esélyeit.

Szerinte az ellenzék nyilvánvaló célja, hogy akár árulása révén is egy súlyos nemzetközi presztízsveszteségbe hajszolja bele a fővárost és az országot.

"Miután a politikai konszenzust az ellenzék felrúgta, ezzel a pályázat esélyeit minimálisra csökkentette" - fogalmazott a frakcióvezető.

A kormány, a főváros vezetése, a Fidesz elnöksége és a Fidesz-frakció kölcsönös megbeszéléseket folytatva egymással úgy látja, hogy ma egyetlen felelős döntés lehetséges: megakadályozni Magyarország nemzetközi presztízsveszteségét, így az olimpiai pályázata visszavonását tanácsolja a MOB-nak és a fővárosnak - közölte Kósa Lajos.

Az elfogadott kormányhatározat megállapítja: "Budapest és Magyarország számára az olimpia nemzeti ügy. Régi tapasztalat, hogy a nemzeti ügyek képviseletéhez egyetértésre van szükség. Ez az egyetértés az ország vezetői és a pártok között a pályázat benyújtásakor megvolt, megtestesült a Fővárosi Közgyűlés 92 százalékos, illetve az Országgyűlés 80 százalékos többséggel meghozott döntésében. Az elmúlt hónapokban a korábban létrejött egység felbomlott, az olimpia ügye nemzeti ügyből pártüggyé vált. Ezért a felelősség a korábbi döntésükből kihátráló ellenzéki pártokat terheli" - áll a kormány szerdai ülésén elfogadott szövegben.

A határozatban leszögezik: "sikeres pályázásra, az olimpia megrendezésére csak olyan városoknak van esélyük, ahol a kérdésben egyetértés jött létre és áll fenn. Ez Párizs és Los Angeles esetében ma is igaz. Mivel Budapesten a szükséges egység felbomlott, így Budapest olimpia rendezési pályázata esélytelenné vált. Ebben a helyzetben csak az a felelős döntés, ha Budapest és a Magyar Olimpiai Bizottság a rendezésre irányuló pályázatot nem tartja fenn. Ezért Magyarország Kormánya javaslatot tesz arra, hogy Budapest Főváros Önkormányzata és a Magyar Olimpiai Bizottság vonja vissza a 2024. évi olimpiai és paraolimpiai játékok megrendezésére irányuló pályázatát" - olvasható a kormányhatározatban.

Tarlós István Orbán Viktor miniszterelnökkel és Borkai Zsolttal, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökével folytatott megbeszélést követően elmondta: a találkozó során az ő javaslata is az volt, amit a kormány is javasol,  hogy egység nélkül valóban nincs értelme próbálkozni és az ország tekintélyét csorbítani, esetleg lejáratni.

Egység nélkül nem érdemes belefogni a pályázat végig vitelébe, és a kormány is azt a döntést hozta, hogy azt a javaslatot teszi a fővárosnak, hogy az adott körülmények között vonja vissza a pályázatot - mondta a főpolgármester, emlékeztetve arra: már a múlt pénteki sajtótájékoztatóján célzott arra, hogy a jelen körülmények között értelmetlenné válik a pályázat.

Elmondta, voltaképpen a Momentum Mozgalom kérdésére és kérése is erre vonatkozott, hogy vonja vissza a főváros a pályázatát. 
"Én is ezt tudom javasolni az egyeztetés alapján a Fővárosi Közgyűlésnek" - tette hozzá.

Közölte, a jövő hét elején erről a Fővárosi Közgyűlésnek kell majd döntenie, rendkívüli ülésen. Megjegyezte, a MOB vezetése ezt tudomásul vette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!