Biokertészet

2016.01.18. 17:22

Szotyolázzunk együtt a madarainkkal!

Az ünnepek utáni édességelvonó terápia sóvárgásai közepette egyszer csak bevillant: miért nem rágicsálok napraforgómagot?

Fincza Zsuzsa

Van a télikertben vagy 25 kiló, a zöldértben vettem ijedtemben, amikor a meteorológusok nagy havazást jósoltak. Igaz, nem magamnak szántam, hanem a kis tollas kertészsegédeimnek, akiknek télen hálálom meg az egész évi hernyómentesítő, gyommaggyérítő  fáradozásukat. Talán nem neheztelnek meg, ha egy-két maréknyit eleszek előlük.

Olvastam: a fogyást is elősegíti, ugyanis olyan fitokémai vegyületekből rakták össze, amelyek serkentik az emésztést, így viszonylag rövid ideig állomásozik szervezetünkben a bőséges lakoma, s ráadásul még a székrekedés sem fenyeget bennünket. A népi gyógyászat a magas koleszterinszint csökkentésére direkt szotyolázást javasol, sőt, a tudományos kutatások is arra a megállapításra jutottak, hogy a növényi szterolok 50 százalékkal képesek visszafogni a koleszterin bélrendszerből történő kiválasztását, s a meglévőt a széklettel együtt olyan gyorsan eltávolítják, hogy nem lesz ideje felszívódni.

A fitokémiai összetevők amúgy azok a molekulák, amelyekkel a röghöz kötött, a kártevők elől menekülésre képtelen növények meg tudják védeni magukat a vírusok, baktériumok, gombák, rovarok és egyéb banditák ellen. S ezek a "biztonsági őrök" az elfogyasztott  étellel a szervezetünkbe jutva is folytatják őrző-védő szolgálatukat, erősítik az immunrendszerünket és segítik legyűrni a fertőzéseket.  A napraforgómagnak még a zsírtartalma is értékes, hasznos telítetlen zsírsavak: főleg linolsav és olajsav  buzog benne.

A napraforgó karimavirágából gyógytea készíthető, a belsőből fejlődik ki a mag - madarak és emberek kedvelt csemegéje

Akinek nincs kedve a szotyolázáshoz, koleszterinszintjét napraforgómag teával is kordában tarthatja: 1 liter vízben fél órán át főzzünk egy csésze héj nélküli magot, szűrjük le, és négy adagot készítsünk belőle. Ha tehetjük, mézzel ízesítsük. Ugyanezt a növény virágszirmával is megtehetjük. Mert ha még nem mondtam volna, a napraforgó a gyógynövények népes táborának délceg gyermeke, még  a híres Rápóti-Romvári Gyógyító növények című könyve is szóba hozza - kihangsúlyozva, hogy csak az üdén nyílott, nyelv alakú, élénksárga színű karimavirágait gyűjtsük. Szárítani szigorúan árnyékban szabad, mert a napfényben a virágok kifakulnak, s akkor már értéktelenek.  A szárított virág forrázatát magas vérnyomás ellen, lázcsillapítónak és nyugtatóként használják.  Egy csésze teához két teáskanálnyi szárított szirmot forrázunk le és tíz perc után szűrjük. A népi gyógyászat a napraforgóvirágot egyébként az árnikához és a körömvirághoz  hasonlóan  sebgyógyításra és vénagyulladás kezelésére is alkalmazza. A homeopátia ugyancsak elismeri az erényeit: görcsoldó, lázcsillapító patikaszert készít belőle.

A napraforgómagot vitaminkészlete is dicséri, magas a B1- és az E-, jelentős a B2- és a D-vitamin-tartalma, s ha ehhez hozzátesszük, hogy ásványi anyagai között bőséggel található magnézium és kalcium, máris bizonyított a tudósok állítása, miszerint a napraforgómag kiváló természetes medicina a csontritkulás ellen, feltölti szervezetünket energiával és javítja a látásunkat. Egyéb ásványi anyagban, nyomelemben sem szűkölködik, dús káliumban, rézben, foszforban és vasban.

A napraforgómagot a búzához hasonlóan csíráztathatjuk is: egy lapos tálba szórjuk bele a szotyolát, és öntsünk rá annyi vizet, amennyi ellepi - naponta cseréljük le a folyadékot friss hideg vízzel.  Meleg helyiségben 3-4 nap alatt kicsírázik. Feljavíthatjuk vele a müzlinket, belekeverhetjük salátába, joghurtba vagy egyszerűen rászórhatjuk a kacsazsíros kenyerünkre.

Egy baj van a szotyizással: meglehetősen kalóriadús és  állítólag rá lehet szokni. A szakemberek megállapították: egy csésze napraforgómag 800 kalóriát tartalmaz. Mindez persze csak a hántolt magra vonatkozik -  vehetnek ilyent a boltokban, de könyörgök: ne sózottat!  Az többet árt az egészségnek, mint használ.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!