Borosta

2014.08.27. 15:19

Kata, a „másnapos”

Augusztus komoly feladat elé állította a családot - legfőképpen a feleségemet, persze.

Horváth-Balogh Attila

Sára megkezdi a felső tagozatot az iskolában, ötödikes lesz, Eszti elsőbe megy, picurka Katám pedig oviba fog járni. A legnagyobb nyilván már nem izgul, és szerencsére Eszti és Katka is várja a munkás napokat. Igaz, Katám azt gondolja, hogy az oviban nem fog mást csinálni, csak hintázik, csúszdázik, meg kergetőzik a többiekkel és néha rajzol. Na, majd rájön...

Hogy a „törpök" élete nemcsak játék és mese, hanem bizony lassan, de biztosan beférkőzik az apróságok életébe a rettegett szörnyeteg, amit úgy hívnak, hogy tanulás. Remélem azért Kata ettől sem ijed meg, hiszen talpraesett, olyan szövege van, hogy ihaj. A múltkor például az anyjának azt mondta, hogy „Verjél meg, holnap meg én is megütlek." Néztünk mint a moziban, nem szokás nálunk verni a gyerekeket, ezért aztán biztosak vagyunk benne, hogy valamelyik filmből csente a mondatot. Volt ennél jobb is, keményen beszólt nekem, az apjának. A tévében ment egy hajnövesztő sampont népszerűsítő reklám, amire Eszti azt mondta: „Apa, veszünk ilyet neked!" Erre Kata: „De apa, neked nincs is hajad!" Igazi kegyelemdöfést kaptam hát az apróságtól, aki nem mellesleg 19-én múlt 3 éves. Nagy bulit tartottunk, sütivel, lufikkal, pezsgővel, s az áttáncolt nap után Kata fáradtan zuhant álomba, mint ahogy az a mellékelt fényképen is látható.

Azért, mert egy üveggel alszik el, még nem alkesz a gyerek. Fotó: Horváth-Balogh Attila

A látszat azonban csal: másnap természetesen nem gyötörte a másnap, a pezsgő ugyanis a habzó nedű szelídebb változata, azaz „kölyök" volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!