Borsfa

2016.05.04. 13:21

Negyedszázada a ˝zsiványok˝ ellen

Borsfa – Huszonöt évvel ezelőtt, a megyében az elsők között alakult meg a rendszerváltás után a Borsfai Polgárőr Egyesület. Réffy József, akkori polgármester pedig az egyik alapító, így ő azon kevesek közé tartozik, akik anno a megye első polgárőrei lettek.

Horváth-Balogh Attila

Ennek okán a férfi miniszteri elismerésben részesült volna, amit azonban sajnos, nem tudott átvenni.

– Az Országos Polgárőr Szövetség szintén idén ünnepli a fennállásának 25. évfordulóját – bocsátotta előre Márkus György, a Borsfai Polgárőr Egyesület elnöke. – Országszerte nem sok olyan helyi egyesület létezik, amelyik azóta is folyamatosan, megszakítás nélkül működik.  Ennek kapcsán 3 hete megkerestek minket a megyei szövetségtől, hogy a mi egyesületünk, a borsfai az ország 10, negyedszázada folyamatosan működő egyesülete közé tartozik, s azt tudakolták, van-e olyan tagunk, aki 1991 óta körünkben dolgozik? Réffy József, aki alapítója és ötletgazdája volt a Borsfai Polgárőr Egyesületnek, hála Istennek, még most is közöttünk van. Kiderült, Józsi bácsi belügyminiszteri elismerésben részesülhet negyedszázados polgárőr-tevékenységéért – nagyon örültünk neki, de sajnos, az átadásra nem tudott elmenni egészségügyi problémái miatt.

Réffy József és Márkus György 26 éves szolgálati autójuk előtt, amit a rendőrségtől kaptak használatba. Most pályáznak egy terepjáróra

Réffy József elmondta: az egyesület 15 fővel alakult meg.

– Úgy láttuk, hogy szükség volt a polgárőrségre. Polgármesterként én is úgy érzékeltem, hogy a zsiványok egyre többen lettek, főleg a szőlőhegyeken volt sok a probléma, hegyi lopás, pincefeltörés. Mi ezek megelőzésében próbáltunk segíteni a rendőröknek, több-kevesebb sikerrel – mondta.

Márkus György jelezte: ma már közel 50 tagja van az egyesületnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!