Bulivan

2016.01.19. 20:04

A színtér színe-java

Zalaegerszeg – A hazai pop-rock zenei színtér színe-java megfordul megyénkben 2016 első felében.

Gyuricza Ferenc

A klubkoncertek sorozata már e hét végén megkezdődik. Az első Zalába érkező, országosan is jól ismert fellépő a Honeybeast zenekar lesz, a Legnagyobb hős című slágert is jegyző csapat pénteken ad koncertet a zalaegerszegi Atlantis Music Clubban. Az elkövetkezendő hetek és hónapok során itt láthatjuk még az elmúlt évek legnagyobb zalai felfedezettjének számító, s első önálló fővárosi bemutatkozására készülő Tales Of Evening zenekart, a vérpezsdítő rockabilly hangulatot teremtő Mystery Ganget, a különleges atmoszférájú Kelemen Kabátban együttest, valamint a Supernemet is. Egy kicsivel később, de ugyanide érkezik az elmúlt év egyik legsúlyosabb albumát jegyző Road, a zalai gyökerekkel rendelkező Muriel (ők a Budapesten élő svéd gitáros-énekesnő, Antonia Vai társaságában érkeznek). Szintén az Atlantis látja vendégül a Zorallt, a Leander Kills zenekart, a Kaukázust, a Magashegyi Undergroundot, Péterffy Borit és együttesét, valamint Deák Bill Gyulát is. A népszerű zalaegerszegi klubban lép fel továbbá Ganxsta Zolee is, aki minden év elején visszatérő vendég, hiszen Zalában is megünnepli születésnapját zenekara tagjai – köztük a szintén Zalaegerszegről elszármazott Vilkó, azaz a gitáros Takács Vilmos – és itteni barátai körében.

Ganxsta Zolee és zenekara évente visszatérő vendég Zalában. Ezúttal két külön helyszínen is megünneplik születésnapját

Idén ráadásul dupláz is megyénkben a hazai könnyűzene fenegyereke, hiszen Zalaegerszeg mellett Nagykanizsán is koncertet adnak. A Keresztury VMK ugyancsak több koncertnek biztosít helyet a közeljövőben, itt a múlt esztendő végén új albumot kiadott Vad Fruttik nyitja a sort, a veszprémi és várpalotai kötődésű alterpop csapat január 23-án lép fel. Februárban érkezik a Kárpátia, majd a hónap végén Egerszegi Metal Farsang elnevezéssel tartanak nagyobb szabású programot a Moby Dick, a Cadaveres, a Magor és a Fanatic Attack közreműködésével. Márciusban a WellHello, áprilisban pedig a Lord lép még fel a VMK-ban. A PopUp Café ugyancsak összeállította első félévi koncertjeinek sorát, itt többek között a Meszecsinka, az Amber Smith-ből ismert Poniklo Imrével érkező Vodku Fiai, a Vasárnapi Gyerekek, valamint a Presszó Tangó Libidó lép fel a Cseh Tamás-program támogatásával. Természetesen lesznek további helyszíneken is koncertek, így Nagykanizsán a már említett Ganxsta Zolee-ünnep mellett a közeljövőben a Zinger és a Lost Garden zenekarok hívei örülhetnek, míg Lovásziban a P. Mobil és a Pokolgép korábbi énekese, Rudán Joe lép fel, utóbbi akusztikus programmal érkezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!