2021.04.05. 07:44
Horroranya: ollóval vágta el kislánya torkát
Rémtettet vitt véghez egy nő, a lakásban mindent vér borított.
Forrás: Shutterstock
Múlt hétvégén egy Washington melletti településen egy 28 éves nőt vettek őrizetbe a, miután egy ollóval elvágta saját, alig 3 éves kislánya torkát, írja a New York Post nyomán a Borsonline. Anne Akers a gyilkossági kísérlet után magával is végezni akart, de végül az egyik rokonuk mindkettőjüknek segítséget hívott, miután meglátta, hogy Akers egy takaróval a nyakán fekszik a földön és a lakásában minden tiszta vér.
A nő a takarót annyira szorongatta, hogy a rendőröknek kellett róla leszednie, és ekkor vették észre, hogy a takaró alatt egy szinte teljesen élettelen kislány is fekszik.
A hírek szerint a gyereket életveszélyes állapotban szállították kórházba és bár állapota még mindig kritikus, de az orvosai szerint túl fogja élni a támadást. Anyját pedig többek között gyilkossági kísérlet vádjával fogják bíróság elé állítani. Az, hogy mi motiválta szörnyű tettét, egyelőre még nem derült ki.
Borítókép: illusztráció
Bulvár-celeb
- Zimány Linda melltartós szelfijétől teljesen kikészültek a rajongói
- Tóth Gabi elmondta, mikor és hogyan szeretett bele Papp Máté Bencébe
- Nagy a felháborodás: egy eperföld tulajdonosa kitiltotta a kertészetéből a 6 év alatti gyerekeket
- Bagdy Emőke elmondta, hogyan tudta meg, hogy megölték a fiát (videó)
- Idén is támadnak a kis büdös betolakodók - ezt tehetjük ellenük