Bulvár

2014.08.04. 12:40

Az internet sötét oldala: extrém hóbortok, veszélyes tippek - Látni kell, hol a határ!

Sokan úgy tartják, hogy az internet a nyomtatás óta a világ egyik legnagyobb találmánya. Gondoljunk csak bele, az emberiség szinte összes tudását fellelhetjük rajta, úgy, hogy nem kell hozzá semmilyen képzettség.

Ez a fajta „tudás fája" nem véletlenül lett rövid idő alatt az életünk része; az internet a könnyebb, egyszerűbb jövőt képviseli, de ennek is megvan a rossz oldala. Az elmúlt években jelentősen megugrott a netes hóbortok száma, és egy-egy ki is csapta a biztosítékot. A most legnépszerűbb selfie és annak alternatív változatai szerencsére ártalmatlanok, de akadt olyan is, amely halálos áldozatokat követelt.

Néhány évvel ezelőtt hatalmas népszerűségnek örvendett az úgynevezett skywalking. Ez az életveszélyes hobbi szinte futótűzként terjedt az interneten. A skywalking egyfajta extrém fotózás, amelynek lényege az, hogy minél magasabb és veszélyesebb helyen kapd magad lencsevégre. Akármilyen bizarrul hangzik, ezeket a képeket nem profi kaszkadőrök készítették, hanem átlagos fiatalok, aminek meg is lett a böjtje. Rengeteg halálos áldozat és súlyos testi sérülés, mindez a semmiért.

A legelkeserítőbb, hogy az internet mély bugyraiban minden problémára találhatunk valami felelőtlen megoldást. Ilyen a fogyókúra is. Nagyon sokáig volt divat a vattaevés a fiatal lányok körében. Ez kicsit ugyan kilóg a sorból, mivel már az internetkorszak előtt is akadtak hódolói, de mégis csak ott vált igazán ismertté. Rengeteg honlapon és blogon kezdték népszerűsíteni, sokszor hivatásos modellek. Sikertörténetek egytől egyig csodás és gyors fogyásról számoltak be, de sajnos az anorexiát és az egyéb emésztési és étkezési problémákat már nem említették. A gyomrunk nem arra való, hogy vattát emésszen, aki pedig hosszabb ideig próbálkozott ezzel a módszerrel, az belehalt.

Nem is olyan régen, Facebookon és más közösségi oldalakon terjedt el a beer challenge nevű játék. A feladat csupán annyi volt, hogy egy korsó sört kellett meginni „húzóra". Ez önmagában annyira nem durva, mégis hatalmas botrányok követték; a baj az, hogy sokan túl komolyan vették a feladatot. Volt, aki vodkát ivott húzóra, vagy más erős alkoholt, aminek a vége gyomormosás lett. Sajnos halálos áldozatokat is követelt, összesen négy alkoholmérgezéses esetről számolt be a média, amelyet kapcsolatba lehetett hozni a játékkal. Tehát nem biztos, hogy ami népszerű és sokan csinálják, az ártalmatlan is. Aki pedig nem tudja, hol a határ, ne csodálkozzon a következményeken.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!