Bécstől Budáig - 333 éve arattak a keresztény seregek diadalt

A XVII. század végére a Török Birodalom egyre nagyobb belső válságba került. A feudális katonaállamban egymást követték a janicsárlázadások és hatalmi harcok: megoldást csak egy nagy zsákmánnyal kecsegtető hadjárat jelentett. Ezért Kara Musztafa nagyvezér, több pasa ellenzése dacára, kierőszakolt a szultánnál egy minden addiginál nagyobb sereggel végrehajtott támadást a császári főváros, Bécs ellen.

A törökök már 1682 őszén elkezdték csapataik gyülekeztetését Drinápoly térségében, így a következő év tavaszán, március utolsó napján megindulhattak Bécs irányába. A török haderő legértékesebb részét a 30000 fős janicsársereg alkotta. A szokásos portyázó, de gyenge harcértékű rabló csapatok mellett az oszmán hadhoz csatlakozott a krími tatár kán, a moldvai és havasalföldi vajdák, valamint Apafi Mihály erdélyi és Thököly észak-magyarországi fejedelmek is, mintegy 35000 - 40000 katonával. A Habsburg békeajánlat elutasítása után I. Lipót császár is készülődni kezdett a háborúra. Éppen a török haderő megindulása napján, 1683. március 31-én kötött szövetséget Sobieski János lengyel királlyal. A császári hadvezetés 60000 fős haderő felállítását rendelte el, melynek parancsnoklatával Lotharingiai Károly herceget bízták meg. A fősereg, 21800 gyalogos és 10800 lovas Köpcsénynél táborozott le, a többi csapatrészek pedig az Adria partjától a Jablonkai-szorosig felállva, mintegy őrvonalat képzett a török fősereg előtt vonuló, több tízezres portyacsapatok betörései ellen. Magyar sereg is csatlakozott a császári csapatokhoz: Esterházy Pál nádor és Batthyány Kristóf főkapitány vezetésével 11000 magyar katona vonult hadba.

Bécs ostromának ábrázolása. A kudarc miatt a nagyvezér a pasáit, a szultán a nagyvezért végeztette ki

Az oszmán haderő hatalmas túlereje láttán Veszprém, Tata és Pápa erősségei ostrom nélkül is kinyitották a kapuikat a nagyvezér előtt. Erre a hírre a dunántúli magyar nemesek többsége meghódolt a töröknek, illetve az akkor Pozsony környékén táborozó Thököly fejedelemnek. A nagyvezér Győr ostromát az agg Ibrahim budai pasára bízta, főhadával pedig továbbindult Bécs felé. Seregének tízezernyi tatár harcosa a derékhadról leválva előretört, majd a császári hadsereget és fővárost dél felől megkerülve, hatalmas pusztítást vittek végbe Alsó-Ausztria városaiban és falvaiban. Mikor a tatárok Bécs térségébe értek, és ott is rabolni, gyújtogatni kezdték a vidéket, a császár és az udvartartása Linzbe menekült, míg a Habsburgok fővárosában pánik és tömeghisztéria lett úrrá az embereken. Akit magyar viseletben értek az utcákon, egyszerűen felkoncolták: Ah, kutya magyarok, ti hoztátok ránk a törököt - szóltak a korabeli, krónikások által is megörökített szidalmak.

Kara Musztafa 1683 júliusának közepén érkezett Bécs alá, és mindössze két nap alatt körülfogta a középkori mértékkel nézve is hatalmas várost: a sánczásatásához kezdetvén, számtalan öreg ágyúkkal és bombákkal lőtetvén a város kőfalait és bástyáit . Az ostrom fő csapása a Burg előtti sánc és a Löbel-bástya ellen irányult.

Egész augusztusban állták a sarat a bécsiek, de szeptember elejére kritikussá vált a helyzet: a janicsárok elfoglalták a sáncokat és a falak tövébe jutottak, míg a védőket a törökön kívül az éhínség és a vérhas is pusztította. Ezalatt, a város felmentésén fáradozó Lotharingiai Károly támadásba lendült. Először a Pozsony környékét dúló Thököly hadoszlopát verte szét Cseklésznél 1683. július 29-én, majd Krems alá vonult, és itt várta be az érkezőfélben lévő Sobieski lengyel király erőit és a bajor segédcsapatokat. Miután már 65000 katonánál is többet számlált a szövetséges keresztény had ereje, szeptember 12-én, a reggeli órákban felkerekedtek, és a bécsi erdőn át megindultak a császárváros felmentésére. A tatár kán, Ghiraj, meglátva Károly hatalmas seregét, portyázó csapataival harc nélkül elfutott a csatából. A nagyvezér kénytelen volt maga a császáriak megállítására vonulni, míg a janicsárjai többségét a Bécs alatti sáncokban hagyta. Elkésett: mint a bécsiek az ő érkezésére, úgy estek pánikba katonái a hatalmas, megállíthatatlan keresztes had jövetelének hírére. A katonai rendészként is tevékenykedő csauszok buzogánnyal és mezítelen kardokkal próbáltak rendet teremteni a Kahlenberg melletti csatamezőről menekülők soraiban, mindhiába. Lotharingiai Károly és a lengyel király cseltől tartva, csak virradat után nyomult előre Bécsig, ahol az ostromsáncok már mind üresen ásítoztak: a janicsárok a csatavesztés hírére, még az éj leple alatt odahagyták azokat, és a menekülő főhad után eredtek.

A szövetséges haderő a megtépázott oszmán sereg nyomába eredt. Sobieski János lengyel király maga mögött hagyta a császári csapatokat, és lovas hadával 1683. október 7-én rátámadt a török utóvédekre. Az oszmánok szembefordultak vele, és érzékeny veszteséget okoztak neki: 2000 lengyel dragonyos maradt halva a csatatéren. A király azonban rendezte sorait, bevárta a császáriakat, és október 9-én, Párkánynál teljesen szétverték a török főhadat. Egy erdélyi szemtanú szerint 40 000 török katona ütközött meg a lengyel királlyal: Itt is a lengyel triumphálván megfutamította a törököt. Párkánynál a Dunába szorítván, több veszett a Dunába, mint Bécs miatt. A budai vezér általúsztatván Esztergomba, a szilisztrai passát elfogták, a többi passák a harczon elvesztek. Az újabb keresztény diadal után, október 27-én Lotharingiai Károly bevette Esztergomot is. Kara Musztafa Belgrádig vonult vissza, itt ütött téli tábort. Kénytelen volt szembenézni az általa erőltetett hadjárat kudarcával. Több pasáját - köztük Ibrahim budai pasát - és bégjét is kivégeztette, de IV. Mohamed szultánnak ez nem volt elég: selyemzsinórral fojtatta meg a nagyvezért, kinek a helyére Kara Ibrahim került.