Bulvár

2017.05.18. 07:17

A vásznon szabadon szárnyal(hat)

Nagykanizsa – Kevesen akadnak olyanok, akik ne ismernék a dél-zalai városban „Rizst”, a tetováló művészt. Varga „Bibel” József azonban nem csak arról híres, hogy a bőrre varr egyet, s mást. A vásznon ugyanilyen elánnal és lelkesedéssel dolgozik: sejtelmes, elgondolkodtató portrékon

Szabó Zsófia

Természetesen nem tette le a tűt Rizs. Pusztán azért ragadott ecsetet immár évekkel ezelőtt, hogy „kiélhesse” festőként azt a lelkében tomboló szabadságot, amit (korántsem) „hétköznapi” munkájában a kuncsaftok keze némileg „korlátoz”.

- Amikor tetoválok, egyrészt a vendégek igényeit kell figyelembe vennem – mesélte. – Tanácsot ugyan adhatok nekik, hogy milyen ábrát, formát célszerű magukra varratni, azonban magától értetően mindig ők hozzák meg a döntést, mit szeretnének viselni. Ha viszont festek, akkor ott, abban az esetben, mindig azt keltem életre, amit én szeretnék. Viccesen szólva, a vásznon tényleg elszabadulhatok.

 

Varga Bibel József alkotásai május 28-ig a HSMK-ban is megtekinthetőek Fotó: Szakony Attila

Varga Bibel József azonban a rá jellemző módon a festést sem aprózza el. Neves mesterektől tanult, köztük Ludvig Zoltántól, ám a kendlimajori művésztelep országosan is elismert alkotói, Buday Mihály, Korbely István, Mák Tamás, Bereczky-Kossack Katalin keramikus-festő is plántáltak az eredetileg élelmiszeripari mérnök, marketing-és reklámmenedzser férfibe technikákat, egyúttal az anyaghasználat csínjára is kitanították.

- Nem az evidens, inkább az elgondolkodtató stílusú képek híve vagyok. A nyers valóság helyett azt  ábrázolom, ami mögötte lappang. Tudod, azt szoktam mondani: ha valaki reggel álmosan felkel, és ránéz a képemre, ébredjen fel. S találjon akár hosszú éveken át mindig újabb részleteket a festményeken – ecsetelte Bibel József.

S hogy milyenek is a munkái? Játékos szín-és formakavalkádok. A piros, a fehér és a fekete megspékeli a realizmussal köszönő viszonyba sem lévő portrékat, alakzatokat, amiket saját szentélyében-műtermében, a tetoválószalonban készít. Az ihletet pedig – mint Bibel József elárulta – különböző találkozásokból, élményekből, illetve olyan dolgokból meríti, amik megragadják. No, ezeket fűszerezi meg később a saját stílusával.

- Mindig kell valamit alkotnia egy embernek – summázta. – Legyen az egy háziasszony, aki például főz. Ő is, ahogy mindnyájan, ha életre keltünk valamit, alkotunk. Egy élet pedig addig termékeny, amíg van alkotási cél. Ennek, szerencsére, nem vagyok híján

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!