Az önkeresés rögös útján...

A történet Chironról (Alex Hibbert, Ashton Sanders és Trevante Rhodes), a fekete fiúról szól, aki Miami egy nem túl díszes negyedében él. Társai csúfolják, apjáról nem tud semmit, anyja pedig crackfüggő. Egy nap találkozik a drogdíler Juannal (Mahershala Ali), aki meglepően kedves vele. Afféle apafigurává válik számára, s lassan több időt tölt nála, mint otthon.

A cselekmény három részre osztható. Az elsőben Chiron még kisgyerek, a másodikban középiskolás, végül felnőtt. Az ő útkeresését követjük nyomon, ebben a kvázi felnövéstörténetben, ami első látásra semmi különöset nem tartogat. A nehéz sorsú, szótlan fiú befolyásolható, ugyanakkor kíváncsi, s hasonló problémái vannak, mint bárkinek az életben. Bizonytalansága teljesen átélhető. Barry Jenkins rendező pont ezért alkotott maradandót. A Holdfény életszerű, realista és minden mozzanata hihető. Nem csoda, elvégre a direktor önéletrajzi ihletésű filmet készített. Ami külön becsülendő, hogy nem hatásvadász, holott minden oka meglenne rá, főleg a jelenkor képmutatóan toleráns Amerikájában. Hogy miért? Egy meleg afroamerikai a főszereplő. Ő mégsem azon siránkozik, hogy szegény feketéknek mennyire rossz. Nem rendez szimpátiatüntetést a homoszexuálisoknak, csak egy srácot mutat be, aki nehéz körülmények közt nőtt fel, és nem találja a helyét a világban. Jenkins arról mesél, hogy a gyermek- és fiatalkori élmények, legyenek pozitívak vagy negatívak, mennyire kihatnak a személyiség fejlődésére. Ezáltal mesteri emberábrázolást látunk. A rendező visszafogottsága és letisztult ábrázolásmódja remekül működik. Sokkal inkább fogjuk tolerálni a melegeket egy ilyen film után, mintsem amikor agresszív propagandával lenyomják a torkunkon, hogy fogadjuk el a másságot.

A Holdfény című film életszerű, realista és minden mozzanata hihető...

Tetszett Chirone karakterének változása, főleg külsőleg. Ez az utolsó harmadban mutatkozik meg, amikor a vékony, szégyenlős srácból kigyúrt férfi lesz. A rendező aktuális és ismerős dolgokra reflektál, elvégre a társadalom azt várja el, hogy jól nézzünk ki és legyünk „menők". A főhős felveszi ezt az álarcot, ami egy szívfacsaró jelenetben mégis lehull. Az igazi személyiséget nem lehet mindenki elől elrejteni, hiába mutatja magát másnak valaki.

Nincsenek illúzióim afelől, hogy borzasztó megosztó alkotásról beszélünk. Van, akinek unalmas lesz, másnak semmitmondó, és sokan nem fogják érteni sem. Át kell élni a látottakat, érnie kell az élménynek, ami energiát és agymunkát igényel. Próbára teszi a nézőt, de aki nem lusta arra, hogy végigjárja Chiron történetét, kivételes élménnyel gazdagodik. Barry Jenkins nem mindennapi tettet vitt véghez. Alkotott egy kortalan felnövéstörténetet csodás operatőri munkával, gyönyörű zenével s közben két lábbal a földön maradt. Nem könnyen befogadható matiné, de a megtekintés után is beszédtémát szolgáltat és velünk marad, hogy kicsit mi is elrendezzük a helyünket a világban.