Egy gonosz játék

2017. augusztus 12., 10:00 szerző: Péter Zsombor
komment
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Doug Liman több alkalommal bizonyította, hogy tehetséges rendező. Az ő nevéhez fűződik a Bourne-rejtély, a Mr. és Mrs. Smith vagy épp a Holnap határa. Új művében minimalistára vette a figurát, de A fal című film érdemeiből ez semmit nem von le.

2007-et írunk, az iraki háborúnak kvázi vége, legalábbis az amerikaiak szerint. Matthews (John Cena) mesterlövész és társa, Isaac (Aaron Taylor-Johnson) felderítő körúton vannak, amikor egy ellenséges lövész rajtuk üt. Életre-halálra szóló macska-egér játék veszi kezdetét.

Isaac-nek (Aaron Taylor-Johnson) mindent meg kell tennie, hogy kikerüljön ebből a szorult helyzetből

Nem egy klasszikus értelemben vett iraki háborús filmet látunk. A fal lényegében a címben szereplő rozzant téglarakásnál játszódik, és mindössze három szereplője van, abból egynek csak a hangját halljuk. Az abszolút főszereplő Isaac, aki próbálja megoldani a helyzetet. A fő probléma, hogy az ellenséges lövész ismeretlen helyen tartózkodik, egy szimpla, ám ördögi trükkel aztán még bonyolultabbá válik a szituáció. Leginkább A fülke című filmhez tudnám hasonlítani, a felütés szinte ugyanaz, csak a környezet más. Ebből következik, hogy nem szabad epikus csatajelenetekre, heroikus önfeláldozásokra és pátoszos üzenetre számítani, ez sokkal inkább egy gonosz játék, mintsem tényleges háború. Kapunk egy minimális politikai felhangot, de nincs konkrét állásfoglalás, vagy olyasmi, amit eddig ne tudtunk volna. A terrorizmus és a másik ország megszállása kicsit más nézőpontba kerül, így nincsenek egyértelmű szerepek, tradicionális jó vagy rossz. Természetesen szorítunk Isaac-nek, hogy élje túl, de ez inkább Aaron Taylor-Johnson remek színészi játékának köszönhető. A fal nem hosszú film, még a másfél órát sem éri el a tiszta játékidő, a cselekmény pedig kis túlzással valós időben játszódik. Mindössze pár óra leforgása alatt történik minden, és amint eldördülnek az első lövések, a cél a túlélés. Egy türelemjátékot látunk, ami sok esetben vontatott. Liman nem siet sehova, nem tesz be felesleges új áldozatokat csak azért, hogy még több hulla vagy izgalom legyen. A tempó így lassabb, de egy másodpercre sem feledkezhetünk meg a fal másik oldalán rejtőző lövészről, akinek a célkeresztjébe bármikor belekerülhetünk. Ezt a feszültséget pazarul sikerült megragadni, és Isaac-kel együtt keressük a kiutat, a megoldást. Az utolsó harmadban felpörögnek az események, közel a cél, de biztosak vagyunk benne, hogy történni fog még valami. A zárás egy olyan slusszpoén, ami az addig felépített realistább köntöst némileg megtépázza. Az epilógus jóval filmszerűbb, ami sokaknak nem fog tetszeni.

A fal olykor rozoga talpakon áll, néhol illogikus és bizonyos kérdésekre nem kapunk választ, mégis eléri célját. A háborús környezet pedig ne tévesszen meg senkit: ízig-vérig thrillerről van szó. A helyenként lassú cselekményben végig ott lappang a feszültség, Isaac és a lövész pokoli játéka pedig bőven tartogat izgalmakat és meglepetéseket. Liman ebből a viszonylag egyszerű és kis költségvetésű alapanyagból kihozta, amit lehetett, A fal pedig egy szikár és teljes mértékben korrekt munka lett.

Péter Zsombor

2017. augusztus 12., 10:00 szerző: Péter Zsombor

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...