Hangyányi kockázat nélkül

A Marvel szépen felépítette a saját univerzumát, legújabb művük azonban érdekesebbnek tűnt az átlagnál. Kezdetben arra az Edgar Wright-ra (Cornetto-trilógia, Scott Pilgrim) bízták a rendezői feladatokat, aki lassan 10 éve dolgozott a filmen, kreatív nézeteltérésre hivatkozva mégis kitették a szűrét a forgatás kezdése környékén. Helyére Peyton Reed (Az igenember) érkezett, így az eredmény borítékolható volt. Az egyedi, különc csoda helyett, maradt a tisztességes iparosmunka. No, de lássuk a medvét. Mármint a hangyát.

Scott (Paul Rudd tökéletes választás volt) frissen szabadult a börtönből és jó útra akar térni. Mivel nem tud pénzhez jutni, ezért pár barátjával betör egy házba kiüríteni egy széfet. A páncélteremben pénz helyett csak egy kosztüm van, ami viszont különleges erővel bír. A gazdája képes összezsugorodni és irányítani a hangyákat. A ruha tulajdonosa egy bizonyos Hank Pym (Michael Douglas remek mentor), aki régóta figyeli Scottot és azt akarja, hogy vegye át a helyét a gonosz elleni harcban a Hangyaként. Ez persze nem megy zökkenőmentesen.

A Marvelnek jelen esetben azért volt nehéz dolga, mert a címszereplő nem éppen a legnépszerűbb hős, valamint kissé röhejesnek hangzik az aprócska ember kalandja. Pedig erről szó nincs, roppant könnyen felvesszük a film stílusát, a zsugorítás pedig egy plusz poénforrás, ami jelen esetben remekül működik. A cselekmény első fele lassú, s bár nem unalmas, kell a kötelező felvezetés, elvégre egy teljesen új karaktert kapunk. Reed jól használja a bevett sablonokat, a poénok ülnek, a gegek, apró utalások működnek, de amikor akcióra kerül sor, akkor sincs okunk panaszra. A Hangya legegyedibb eleme ezekben a részekben rejlik, egyszerre vicces, ötletes és látványos, ahogy a miniatűr Scott küzd az elemekkel vagy épp egy terepasztalon harcol ellenségével. A szűk két órás játékidő ideális, maximum a kissé túldramatizált családi perpatvaroknál fészkelődünk a székben, de a film ettől függetlenül is szórakoztató és jól kivitelezett alkotás. Viszont itt jön egy hatalmas de!

A Marvel azzal, hogy kitette Wright szűrét, csak a saját gyengeségéről adott tanúbizonyságot. Ugyanis hiába korrekt a film, a kitaposott ösvényen halad és ugyanazokat a hibákat követi el, mint számos társa. Biztonsági játékot alkalmaz, fél újítani, ezáltal kiszámítható és érezhetően csak a felvezetése valami sokkal nagyobb volumenű dolognak, ami, mint tudjuk, Amerika Kapitány 3 címen jelenik meg jövőre. Ennek fényében pedig piszkosul bosszantó belegondolni, hogy egy Wright szintű zseni mi mindent tudott volna kezdeni ezzel az alapanyaggal.

Aki kedveli a Marvel univerzumot, annak mindenképp ajánlott a Hangya megtekintése, elvégre azt hozta, amit vártunk. Egy tipikus szuperhős-sztorit, ami kikapcsol, szórakoztató és látványos, ráadásul többet lehet rajta nevetni, mint egy vígjátékon. A szokásos gyermekbetegségek mellett is képes két órára lekötni, viszont képtelen vagyok elvonatkoztatni attól, ha a Marvel egy hangyányit többet kockáztatott volna, most akár az év popcornmoziját is ünnepelhetnénk.