Idegpálya, avagy mersz vagy mersz?

Az „eldigitalizálódásnak” azonban veszélyei is vannak, erről szól az Idegpálya című amerikai thriller. Vee (Emma Roberts) végzős gimnazista, legjobb barátnője a suli egyik legnépszerűbb lánya, mellette ő csak szürke kisegér. Hősünk szeretne kitörni a hétköznapokból, ezért kipróbálja a legújabb őrületet, az Idegpálya nevű játékot, amiben a telefonra érkező utasítások alapján próbákat kell teljesíteni.

A sikeres feladatokért pénzjutalom jár, ha valaki elbukik, minden addig szerzett dollárja elveszik. Vee belevág a dologba és rengeteg nézője lesz, de a próbák is egyre veszélyesebbé válnak. Az Idegpálya ötlete remek, mi több van egy elég ijesztő felütése, ami elgondolkodtatja az embert. Manapság másodpercek alatt el lehet lopni valaki személyiségét, mivel minden adatunk fent van a világhálón. Persze nem kell egyből a legdrasztikusabb dolgokra gondolni, de az ártalmatlannak tűnő közösségi oldalak vagy videó megosztók sem véletlenül tesznek ki olyan tartalmakat, amiket elvileg látni szeretnénk.

Nem kell hozzá paranoiásnak lenni, hogy az emberben legyen némi aggodalom amiatt, mit tudnak róla és mivel élnek vissza. Az Idegpálya első fele ezt kiválóan és ötletesen prezentálja, valamint a modern internetes trendekbe is betekintést enged. A közösségi médiumok egyik legnagyobb fertője az úgynevezett „attention whore” emberek jelenléte, akik mindennél jobban vágynak a figyelemre, s ezért minden őrültségre képesek. A lányoknál ez többnyire kimerül a test mutogatásában, fiúknál pedig a nyakatekert mutatványok és különböző kihívások teljesítésében.

Az Idegpálya tehát nagyon aktuális film, amiből egy erősen társadalomkritikus paranoiathriller is kisülhetett volna, mégsem így történt. A Henry Joost-Ariel Schulman rendezőpáros inkább elment kommersz irányba, és egy mindenki számára befogadható tucatfilmet készített. Ennek vannak előnyei és hátrányai is. A tartalom és a mondandó, ha lebutítva is, de megmaradt, a cselekmény izgalmas, a próbák kifejezetten feszültek, és végtére egy nagyon is szórakoztató filmet tisztelhetünk az Idegpályában. A gondok akkor kezdődnek, amikor a játék komolyodik.

A konfliktusokat, motivációkat és következményeket ugyanis nem sikerült hitelesen bemutatni. A karakterek pálfordulásai irreálisak, a végső próba pedig egyenesen röhejes. A hatásvadászat már túlzó, és bár érthető az alkotók törekvése, hogy bemutassák, hova vezethet egy ilyen játék, de túl gyorsan és összecsapottan vágták elénk az utolsó harmadot. Ez a fajta felszínesség rányomja a bélyegét az összképre, ami sokat ront az élményen.

A legnagyobb baj az, hogy a film gondolkodóba akar ejteni, de pont ettől válik sebezhetővé. Könnyen darabjaira lehet szedni, ugyanakkor az üzenete aktuális és intő, a cselekmény pedig van annyira szórakoztató, hogy nyugodt szívvel lehessen ajánlani azoknak, akik másfél óra izgalomra vágynak.